Türkiz tökkel az ételallergiás gyermekekért

Halloween éjjelén az amerikai gyerekek ajándékzsákmányolásra indulnak, ám sokan közülük nem tudják elfogadni az édességeket. Egy kampány azonban most rájuk is gondolt.

Halloween közeledtével az Egyesült Államokban komoly készülődés veszi kezdetét. Ilyenkor a gyerekek házról házra járnak jelmezben, ahol "ijesztgetésért" cserébe édességet kapnak az ott lakóktól.

Létezik azonban egy kampány, amelynek célja, hogy egyértelművé tegye, hogy bizonyos házakból édesség helyett apró játékokat fognak kapni a kis "csínytevők". Mindezt türkizkékre festett faragott tökökkel jelzik, ami az ételallergia hivatalos színe. A kezdeményezés annak érdekében jött létre, hogy az ételallergiával élő kisgyerekek is részesülhessenek az ilyenkor szokásos ajándékzsákmányolásban.

Az ABC News beszámolója szerint a "Teal Pumpkin Project" (Türkiz Tök Projekt) kampány tavaly indult Tennessee államból, de idén vált igazán felkapottá, országos méretűvé pedig az ételallergiát kutató FARE támogatásával lépett elő. E kampányban a FARE arra buzdítja az ajándékozókat, hogy édesség helyett slinky-kel, pókos gyűrűkkel, vámpírfogakkal és egyéb játékokkal is készüljenek azon gyerekek számára, akik betegségük miatt nem fogyaszthatnak édességet és hasonló nyalánkságokat.

Amerikában ugyanis - mint a világon egyébként mindenhol - egyre növekszik az ételallergiás gyermekek száma. Kutatások nemrég kiderítették, hogy az ételallergia aránya a városban 9,8 százalék, a külvárosi részeken 7,2 százalék, vidéken pedig 6,2 százalék.

E kampány azonban figyelmes és hasznos alternatívát nyújt az ételallergiás gyermekek számára, akik ezáltal ugyanúgy élvezhetik a Halloween-t, mint bármely másik társuk.

(via Parents News)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Irány Nyíregyháza: 7 étterem, ahova érdemes ellátogatni – A kiflis...

Szabolcs-Szatmár-Bereg székhelyét vastagbetűvel szedik a honi gasztronómiai térképen, mióta az ország minden zegzugába eljutott a kiflis gyros híre, de bátran állíthatjuk, hogy a térség konyhája saját jogán is megérdemli, hogy elismerően szóljunk róla. Mi most hét éttermet ajánlunk Nyíregyházán, kávézótól halas büféig, hogy egyetlen fáradt vándor se távozzon innen éhesen.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...