Túlérett banánból szuper desszertet

Mentsd meg a kidobástól a túlérett banánt, és csinálj belőle inkább egy szuper desszertet!

Érdekes, hogy az ember ízlése miként változik az idő előrehaladtával. A banánt például sosem szerettem, semmilyen formában. Most meg mi van? Veszem halomszámra, amit eszünk is tisztességgel, de még így is előfordul néha, hogy átalakul a gyümölcskosárban, és a kezdetben vonzó sárga színről barnás-feketébe vált.

Banános kuglóf karamellöntettel recept - Kattints!

Ezt a reggeli mellé már aligha fogjuk megenni, de eszünkbe ne jusson kidobni! Minél tovább érleltük otthon, annál édesebb is lesz, azaz több lesz benne a cukor. Ezzel együtt megpuhul, és szinte pépes állagot ölt. Minkét tulajdonságból előnyt kovácsolhatunk, méghozzá akkor, ha egy desszertbe tesszük.

Csinálhatunk belőle fagyit, hozzáadhatjuk egy adag frissen préselt gyümölcsléhez, de kétség kívül a legjobb helye a banánkenyérben van. Akarom mondani banánkuglófban, mert most éppen ez a forma akadt először a kezem ügyébe. Azért is kampányolok a banános süti mellett, mert a benne lévő gyümölcsnek köszönhetően nem szárad ki a tészta, úgyhogy még másnap vagy harmadnap is puha és szaftos marad.

Banános kuglóf karamellöntettel recept - Kattints!

Önmagában is kiváló, na de ha karamellöntetet is készítünk hozzá, akkor végképp levetkőzi a maradékmentő süti mivoltát. Maradhatunk a klasszikus verziónál is, de csinálhatjuk sósan vagy vaníliával fűszerezve is a szószt. Esetleg sós vaníliával. Bizony ám, egyszer egy kiárusításon vettem vaníliás tengeri sót. Hogy minek? Fogalmam sincs, csak annyira különlegesen hangzott, hogy úgy voltam vele, egyszer még valamire jó lesz. Hát kérem, eljött a napja – adtam egy adagot az olvasztott cukorhoz belőle.

Banános kuglóf karamellöntettel recept - Kattints!

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Kormos Lili

További cikkek

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...