Tiniséfek - a legmenőbb kamaszok

A minap egy 11 éves kisfiú keze alatt voltam kukta, aki elképesztően menedzselte a lazac+narancsos sütőtökpüré+birsalmakompót kombinációjú ebéd elkészítését. Lehidaltam!

A Tiniséf edukációs programot 2013 őszén indította útjára a Tesco, amely egy főzőversennyel indult 8-10 éves gyermekek számára. A meghirdetett versenyre több mint 100 kiskamasz jelentkezett, akik közül az előzetes válogatást követően 30-an mutathatták be tudományukat a KukTanoda főzőiskolában megrendezésre került döntőben, az 5 tagú zsűri előtt.

Az őszi program nagy sikerére való tekintettel idén tavasszal általános iskolák részére is meghirdették a Tiniséf Sulicsata versenyt, amelyre több mint 60 iskola jelentkezett az ország minden tájáról. A tavaszi programszakaszhoz kapcsolódott egy roadshow is, amelynek során 7 vidéki iskolába látogatott el a csapat - komplett konyhai felszereléssel.

A Tiniséf program egy komplex program, amely amellett, hogy fel kívánja deríteni a kis gasztro-tehetségeket, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a gyerekek megismerkedhessenek a kiegyensúlyozott táplálkozás alapjaival, elsajátítsák azokat az alapanyag- és konyhatechnológiai ismereteket, amelyekkel egészségesebbé tehetik étrendjüket, hogy kortársaik példáján keresztül megtanulhassák, hogy a főzés öröm. A program szakmai felügyeletét ezen a téren Kovács Judit dietetikus kolléganőm látja el.

Arról már mi is több cikket írtunk, hogy rendkívül fontos, hogy ezeket az ismereteket gyerekkorban készség szinten elsajátítsuk, hogy megelőzzük a káros táplálkozási szokások kialakulását, hogy felismertessük a gyerekekkel, hogy főzni jó, hogy a friss alapanyagokon alapuló ételek elkészítése sem extra trükköt, sem különleges képességeket nem igényelnek.

Együtt főztem egy 11 éves és egy Michelin-csillagos séffel!

Délelőtt 10 órára voltam hivatalos a sajtóeseményre, amelyet a verseny döntőjének helyszínén, a KukTanoda főzőiskolában rendeztek meg. Mikor beléptem a klassz hangulatú helyiségbe, már javában ment a főzés, rögtön megakadt a szemem a 4 kamasz fiúcskán, akik az esemény főszereplői voltak. Az első pillanatban elvarázsoltak magabiztosságukkal.

A rövid bemutatkozó-ismertető után magunkra öltöttük szakácskötényünket, és beálltunk a fiúk mellé kuktának. Én a tavalyi verseny győztese, a 11 éves Ádám mellé kerültem először, akivel a nyertes ételét készítettük el: lazac batyuban, narancsos sütőtökpürével és gránátalmás birskompóttal. A helyzet további sajátossága volt, hogy a kis séfek munkáját Sárközi Ákos, a Borkonyha étterem Michelin-csillagos séfje felügyelte, 100%-ban együtt dolgozva a fiúkkal, közvetlenül, allűrök nélkül - egy élmény volt nézni, vele dolgozni.

A prímet viszont egyértelműen a fiúk vitték. Pontosan tudták, mit csinálnak, elképesztő magabiztossággal mozogtak az előkészítő pult és a tűzhely körül, instruáltak, vágtak, daraboltak, teljesen a hatásuk alá kerültem.

Tiniséf szakácskönyv - egészséges ételek tiniszakácsoknak

A sajtóesemény apropója az egy évvel ezelőtt megindított programsorozat kézzelfogható gyümölcseként megszületett Tiniséf szakácskönyv, amelyben reggelire, ebédre, vacsorára való fogások, de bulifalat és desszertrecept is akad bőven.

A kis séfek ezen kívül hasznos technikákat, biztonsági és higiéniai tanácsokat és konyhai eszközbemutatót is találnak a szakácskönyvben, amelyek segítenek abban, hogy a sütés-főzés valóban egy kellemes és szórakoztató időtöltés legyen. Annak érdekében, hogy az elkészített étel ne csak finom, de egészséges is legyen, minden receptet ellenőrzött Kovács Judit dietetikus, aki Sárközi Ákossal együtt hasznos tippeket is ad, hogy milyen alternatív alapanyagok használhatók a főzés során. A könyvet a könyves részleggel rendelkező Tesco áruházakban lehet beszerezni 2990 Ft-os áron - szerintem klassz ajándék lehet a közelgő ünnepekkor!

Nem tagadom, hogy dietetikusként és két kisfiú anyukájaként is egyértelműen elfogult vagyok, mivel fő szakmai misszióm, hogy a gyermekeket tanítsuk főzni és a kiegyensúlyozott táplálkozás szerint étkezni. Úgyhogy az én szememben a Tiniséfek a legmenőbb kamaszok!

Címlapról ajánljuk

További cikkek