A Dűne: Messiás című film budapesti forgatása miatt hazánkban tartózkodó Timothée Chalamet vasárnap délután barátnőjével, Kylie Jennerrel együtt bukkant fel a fővárosban, a Paulay Ede utcai The Garden nevű helyen, ahova egy kombuchára tértek be.
Mindössze a menedzserük tartott velük, aki tőlük távolabb foglalt helyet. Chalamet és Jenner nem is ült le hagyományosan étkezni. A bárpultnál maradtak, és csak kombuchát, erjesztett teát fogyasztottak. Körülbelül negyven percet töltöttek az étteremben, kifejezetten kedvesek és udvariasak voltak: tisztelettel bántak a személyzettel, és sokat érdeklődtek a kínálatról. Jelenlétüket a környezetük is diszkréten kezelte, senki nem zavarta őket romantikus délutánjuk során
– nyilatkozta a Blikknek a hely egyik munkatársa.
A film munkálatai július elején kezdődtek el Budapesten, és a szereplőgárda tagjai közül már több hírességet is láttak a város különböző pontjain: Zendayát például nemrég egy Andrássy úti parfümériában kapták lencsevégre. Most pedig Chalamet is megjelent, aki a Dűne filmsorozat főszereplőjeként tért vissza Magyarországra, hogy részt vegyen a harmadik rész forgatásában.
A Dűne: Messiás premierjét jelen állás szerint 2026 decemberére tervezik, és akárcsak az előző két rész esetében, ezúttal is Magyarország szolgál több fontos jelenet helyszínéül. Így újra megnőtt az esélye, hogy világsztárokba botoljunk Budapest utcáin.
Címlapkép: Marco Ravagli/Future Publishing via Getty Images
Még több érdekesség: