Régi piacjárók unokáim. Eleinte még babakocsiból szemlélődtek, ma már a kisebbik is hozza kosárkáját, a nagyobbik pedig értő szemmel válogatja ki a portékák közül a vasárnapi ebédhez valót. Kivéve a…, de erről majd később.
Jó ideig a váci piac volt a bázis, ott is Rózsika és az ő igazi, nem tápon nevelt csirkéi (na meg a szomszéd asztalnál tejet, túrót, sajtot áruló Marika és Edit). Az ott vásárolt jószágokból táraztuk be mindkét unokám húslabdacsait, a „saját”, szobi mézesünktől pedig a teaédesítőt.
Sajt, túró, tejföl – készítsd otthon! >>
Volt bőven hozadéka a piacra járásnak, mert a gyerekek megismerték a zöldségeket, fűszereket, sajtokat, húsokat, arra viszont ügyelni kellett, hogy a sok kedves kínálgatásnak köszönhetően ne egyenek össze-vissza mindent.
Egy történet ide kívánkozik, ami nagyobbik unokámhoz kapcsolódik. Így utólag azt hiszem, nem kis fejtörést okozhatott neki, hogy a képeskönyvekben látott pihés csibéket, színes kakasokat és kapirgáló tyúkokat beazonosítsa a pultra kirakott, nyakaszegett, tollatlan jószágokkal. Mert, hogy neki ez utóbbiak jelentették a csirkét.
Gyengébb idegzetűek most ne olvassanak tovább! Egyszer, amikor hazaértünk a piaci zsákmánnyal, és elkezdtem volna a húsfeldolgozást, Sári unokám hozta a babakocsit, beleültette a csirkét, és sétára indult vele a konyhában. Elmagyarázott, megmutatott „neki” mindent, sőt, mivel úgy gondolta, hogy megéhezett, kinyitotta a csőrét, és etette bőszen az ő pipijét… Tovább nem részletezném. Mi, felnőttek, ugyan nem szörnyülködtünk a látottakon, de amikor unokám nagyobb lett, és nagy állatbarát, nem vált belőle igazi húsimádó.
A piacozást változatlanul szereti, például a legutóbbi vasárnapi ebédhez – ami csirkepaprikás volt, és a kérésére tojásos nokedli a köret, hozzá saláta, desszertnek pedig fagylalt eperrel, tejszínnel – mindent ő vásárolt meg. Kivéve a csirkét. Amiből aztán nem is evett.
Mari nagyi
