Patikák év végi nyitva tartása

Az idén négy munkaszüneti nap követi egymást a karácsonyi időszakban. Érdemes a gyógyszerkészletet feltölteni, szükséghelyzetre pedig itt az ügyeletes patikák listája.

A karácsonyi ünnepek idején négy egybefüggő munkaszüneti nap követi egymást, ezért az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet munkatársai felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy időben gondoskodjanak a gyógyszerek beszerzéséről.

Az említett időszak alatt az egészségügyi szolgáltatók, így a gyógyszertárak is ügyeleti rend szerint működnek majd:

  • December 24-én a gyógyszertárak rövidített szombati munkarend szerint tartanak nyitva.
  • December 25-én és 26-án az ünnepnapnak megfelelő ügyeleti, illetve készenléti szolgálatot látnak el.
  • December 27-én pedig a vasárnapnak megfelelő ügyeleti, illetve készenléti rend van érvényben.

A gyógyszertárak betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a nyitva tartási rendet, elérhetőséget, valamint a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó, vagy készenléti, ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát, valamint az ügyelet, illetve a készenlét kezdő és befejező időpontját. Emellett fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát.

Az ügyeleti, vagy készenléti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról az OGYÉI honlapján lehet tájékozódni:

via OGYÉI

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...