Erre jobb odafigyelni: ezért bukhatsz több tízezer forintot is a palackvisszaváltással

2024 januárjától lépett életbe a MOHU által üzemeltetett palackvisszaváltási rendszer, mely helyenként inkább döcögősen, mint gördülékenyen működik még most is. A Péncentrum munkatársa kutatásával kiderítette, milyen rejtett buktatói vannak az egyébként is sokak által kritizált újrahasznosítási folyamatnak hazánkban.

A Pénzcentrum kutatásából kiderült, mennyi pénzt bukhatunk éves szinten a palackvisszaváltáson. Arról már korábban is írtunk, milyen fennakadásokkal üzemel a MOHU PET palackvisszaváltóinak jelentős része, de most fény derült arra is, milyen rejtett buktatói vannak a rendszernek, és hogyan „károsítja" meg azokat, akik nem foglalkoznak a visszaváltással.

A palackvisszaváltás egyik árnyoldala, hogy éves szinten rengeteg pénzt veszíthetünk / fotó

Miután a boltokban már csak 50 forintos betétdíjú műanyag palackokat, üvegeket és fém üdítős dobozokat tudunk venni, így a legtöbb ember elkezdte otthonában gyűjteni ezeket, hogy később egy nagyobb pakkot vigyen vissza.

Vannak azonban, akiknek se lehetősége, se idegrendszere nincs a néha „trükkös" automatákhoz, így egyszerűen kidobják a legközelebbi kukába a palackot.

A kutatás alanya 10 napon keresztül számolta, hogy hány ilyen 50 forint értékű üveget vesz, és kiemelendő, hogy viszonylag átlagos fogyasztásnak mondható az övé, viszont csapvizet nem iszik, így az ásványvizet is megveszi a boltokban.

A legtöbb esetben napi 100 forintot bukott (amennyiben nem vitte vissza a palackot), de egy nap alatt ez az összeg akár a 300-350 forintot is elérte. 10 nap alatt 1750 forintot számolt össze a palackok betétdíjából, ami azt jelenti, hogy naponta átlagosan 175 forintot bukna.

Havonta tehát 5.250 forintot, éves szinten pedig 63.875 forintot "kukáz ki" az, aki nem gyűjti és váltja vissza a palackokat.

Ez az összeg pedig azoknál a családoknál, ahol feltételezhetően jóval több üdítő és ásványvíz fogy, jóval nagyobb is lehet.

Forrásunk volt.

Kép forrása: Facebook


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

7 magyar étterem, ahol fantasztikus szezonális spárgás fogásokkal várják a...

Kevés szebb időszaka van az évnek a spárgaszezonnál. Nem tart sokáig, ezért minden évben várjuk, és minden évben meg is becsüljük, mert a spárgás fogások egyet jelentenek a tavasszal. Mármint az igazi tavasszal, amikor illatos a levegő, és ereje van a Napnak. Most ajánlunk hét éttermet, ahol isteni spárgás ételekkel várnak titeket, hogy a szívetek után az asztalotokra is megérkezzen a tavasz.

Kormos Lili

További cikkek

Ez a legegészségesebb húsféle az 55 év felettiek számára –...

55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...