A palacsinta hozzávalói a világon mindenhol nagyjából megegyeznek - liszt, víz, só, esetleg tojás - mégis, megannyi változata létezik ennek a kajának. Több országban is felkerül a nemzeti ételek listájára, sőt, a franciák még külön napot is szentelnek neki! Marakodásra azonban semmi ok. Abban megegyezhetünk, hogy római gyökerekkel rendelkező ételről van szó, a hódító légiók szórták szét Európa-szerte, egyébként pedig annyira egyszerű receptről van szó, hogy a világ összes kultúrájában megtalálható, ahol ismerik a lisztet. A hangsúlyt most azonban nem a hasonlóságokra, hanem a különbségekre helyezzük: a töltelékek, hajtogatási irányelvek, a liszt fajtája áll a középpontban.
Nekünk is van két extra palacsintánk. Az egyik a sós hortobágyi, amelyet az 1958-as világkiállításon, Brüsszelben mutattak be először, és a korszak virágzó magyar gazdaságának szellemében maradékfelhasználás céljából fejlesztették ki. A másik az édes Gundel, amely születésekor még a Márai nevet viselte - az író felesége, Lola készíttette először a patinás étteremben, Gundel Károly pedig feltette az étlapra. Szintén az ötvenes évek szellemében kellett megváltoztatni a nevet Gundelre - a hatalom ugyanis nem tűrte, hogy a disszidens polgár akárcsak egy étel erejéig is benne maradjon a köztudatban.
De most nem rólunk van szó, nézzük, máshol mi a palacsinta titka!
A francia
A franciák palacsintájának crépe a neve. Az édeset, mert a sós galette néven fut, őshazája az északi bretonoknál van, és fehér liszt helyett hajdinalisztből készül. Nem cifrázzák túl, általában sonkát és tojást ütnek rá, nem feltekerik, hanem a négy sarját behajtják, az így kapott négyszögletű finomságot pedig evőeszközzel fogyasztják. Az édes verzióból is az egyszerű a nyerő - citrom és cukor, esetleg vaj és cukor dukál a négyfelé hajtott desszerthez. Kivéve, ha Párizsban járunk, ahol a turisták kedvéért irgalmatlan mennyiségű Nutellával és banánnal tömik a palacsintákat. Franciaországban február 2-án ünneplik a palacsintát - a családok összegyűlnek, és nagy mennyiségű crépe-et esznek meg. A legenda szerint, akinek ezen a napon sütés közben sikerül feldobni és elkapni a palacsintát, boldog és gazdag lesz.
Az amerikai
A pufók, könnyű palacsinta irgalmatlan mennyiségű juharsziruppal meglocsolva minden bizonnyal Amerika kedvenc reggelije a puffasztott, cukrozott gabonapehely után. Az angolszász országok népszerű palacsintája - ha nem visszük túlzásba - egyébként tényleg jó napindító, de csakis abban az esetben, ha eseménydús nap elébe nézünk, és meg kell hagyni, illik hozzá Kanada legnépszerűbb importterméke, a juharszirup. Az angolszász országokban, de főleg az Egyesült Királyságban a palacsintának olyan szerepe van, mint nálunk a fánknak - a böjt megkezdése előtti utolsó napon eszik, felkészülve a negyven napos önmegtartóztatásra.
A marokkói
A marokkói palacsinta kicsit hasonlít az amerikaira - jóval vastagabb a mi palacsintánknál, puha, lyukacsos, és nagyon könnyű. Érdekessége, hogy csak az egyik oldalát sütik, nem forgatják a serpenyőben. Neve, a baghir ezerlyukút jelent, különlegessége pedig az, hogy a liszt mellett ugyanannyi mennyiségű búzadarát is tartalmaz. Tálaláskor vajjal és mézzel, vagy narancsvirág-sziruppal kenik meg. Mivel semmi olyan alapanyag nincs benne, amit ne lehetne bárhol beszerezni - kivéve a szirupot, de mint mondtam, vajjal-mézzel is tökéletes - bátran ajánlom kipróbálásra egy hétvégi reggelihez!
Az orosz
Az oroszok palacsintáját blininek hívják. Akárcsak a francia, tradicionálisan ez is hajdinalisztből készül. nemcsak Oroszországban, de Ukrajnában, Litvániábann, Fehéroroszországban is meghatározó szerepe van a gasztronómiában. Általában élesztővel készül, de van, hogy tesznek bele krumplit vagy sört is. A mindennapokban is előszeretettel készítik, de igazi jelentőséget az ortodox karácsony előtti időszakban kap. A blini érdekessége még, hogy bár alapvetően egyszerű, népi ételként indult, minden társadalmi réteg fogyasztja, a dinsztelt káposzta ugyanolyan jól megy hozzá, mint a füstölt lazac. Oroszországban járva az egyik legelegánsabb fogás amit kaphatunk, a blini kaviárral.
A vietnami
A palacsinta-mánia a Távol-Keleten is szedi az áldozatait. Indonéziának, Japánnak, Thaiföldnek és Kambodzsának is megvan a maga, hasonló alapokon nyugvó receptje, mi most mégis a leghíresebbet, a vientnami Bahn Xeo-t választottuk. A vietnami palacsinta elkészítése az országon belül is változik, a rizsliszt és kurkuma alapot délen víz helyett kókusztejjel keverik ki a rákot, zsírosabb sertéshúst, mustárlevelet, babcsírát, mentát és salátaleveleket tartalmazó illatos tekercset. Az ország középső részén pedig elhagyják az élénksárga színért felelős kurkumát. Elkészítés közben, félig átsült állapotban pakolják meg a töltelékkel, majd félbehajtva kínálják, mint a mexikói tacót.
