Egy ösztönző videó arról, hogy soha ne adjuk fel - Itt az Unicum új limitált palackja

Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó teljesítménye előtt tiszteleg a Zwack Unicum.

Bemutatta új, limitált kiadású palackját szerda délelőtt a Zwack Unicum. Ebben az évben a víz témájához kapcsolódva az Unicum palackjára a mára már ikonikussá vált Vizesember képe került. A több, mint 100 éves plakátfigurát Pachl Viktornak tulajdonítják, aki egy 1905-1909 között zajló országos pályázat nyerteseként kapta a kép tervezésére a megbízást. A 20. század elején Budapest utcái is ezzel a plakáttal voltak tele, azóta pedig hosszú utat járt be és mára már igazi ikonná vált, mely egybeforrt az Unicum márkával.

A Zwack Unicum 2010 óta minden tavasszal új limitált palackkal jelenik meg, amik minden évben az adott időszak aktualitásaihoz kapcsolódnak. A tavalyi évben Puskás palackkal debütált a márka, előtte a márka 225 éves évfordulóját ünnepelték a limitált üvegen, de volt már focilabda alakú Unicum is.

Azonban nem a palack az egyetlen meglepetés, amellyel az Unicum elindította a nyarat. A márka egy egyedülálló filmet készített, amely nemcsak a vizes sportokhoz, de az Unicum egyik legfontosabb üzenetéhez, a „Csak pozitívan!” jelmondathoz is kapcsolódik.

Zwack Sándor a filmet bemutató sajtóeseményen elmondta, Sors Tamás az az ember, aki az elmúlt 10 évben töretlenül hitt önmagában, mindvégig kitartott azért, hogy megvalósítsa álmait. Ez pedig minden embernek erőt adhat ahhoz, hogy a maguk elé kitűzött cél elérésért nap, mint nap megküzdjenek.

Zwack Sándor, Kocsis Ágnes és Sors Tamás

Úgy érezzük, nagy szükség van a pozitív, inspiráló történetekre, hiszen mi magyarok hajlamosak vagyunk a borúlátásra. Sors Tamás élettörténete motivációt adhat mindazoknak, akik az élet kisebb-nagyobb problémáival szembesülve esetleg megfutamodnának”

- mondtaKocsis Ágnes a Sors Tamás karrierjének csúcspontjait és nehézségeit bemutató kisfilmjének rendezője.

Az eseményen a paralimpikonnal Szujó Zoltán sportriporter beszélgetett, a résztvevők pedig megismerhették, hogy Tamás hogyan küzdött paralimpiáról paralimpiára a csúcsteljesítmények eléréséért.Tamás elmondta, hogy természetesen nála is voltak mélypontok az életében.A beszélgetés során az is kiderült, hogy – bár paralimpián többet már nem indul - az uszodától nem tudott teljesen eltávolodni.

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Tepsis húsos burgonya

Gyakran előveszem ezt a receptet, ha nem akarok órákig a konyhában lenni. A recept egy magas, 30x40-es tepsihez való, felére csökkenthetjük a mennyiségeket, ha kevesebbet szeretnénk ...