Tojáskrémes lángos, kisföldalattin zötykölődés és piacozás – ilyen volt az Onyx Műhely tanulmányútja képekben

Less be az Onyx Műhely valódi gasztrokalandozást nyújtó tanulmányútjának színfalai mögé! Az Alkotói Közösség ezúttal a nyüzsgő belváros ízeit, illatait és hangulatait ragadta meg az étterem falaitól a piac forgatagáig.

Fine dining egy piac elhagyatott húsboltjában?

Ezzel a felütéssel indult az Onyx Műhely immáron második tanulmányútja, mely minden érzékszervet megmozgatott, és egy különleges turistaútvonal bejárásával adott ízelítőt Budapest nyüzsgő gasztronómiájából.

Az esemény során az Alkotói Közösség tagjai engedtek bepillantást nyújtani az ONYX étterem átalakulásába, a Műhelyben már beleshettünk az októberben debütáló METROPOLISZ menüsor egyes fogásainak történetébe, és meg is kóstolhattuk a szagok és illatok ihlette fogásokat. A városi túra során a kisföldalattin át egészen a Hunyadi téri piac vendégek elől elzárt pincerendszerébe érkeztünk, ahol a piac történetét kiváló pezsgők társaságában ismerhettük meg, majd odafönt Tumpek Tamás húsboltja éledt újjá előttünk, hogy helyet adjon azoknak a kreációknak, melyek rávilágítanak a nagyvárosi lét napos és árnyas oldalára.

Nézzétek meg galériánkat az egyedülálló gasztroélményről:

Az alábbi egyedülálló menüsort kóstoltuk végig:

  1. Onyx

malátás kenyér, kecskesajtos céklakrém, bodzakapri

/bodzalikőrös szörp/

  • Műhely

budai szarvasgombás és pálpusztai sajtos-tejfölös lángosok

/Bussay tramini Pét-Nat, 2021 /

  • Kisföldalatti

védőital

  • Pincerendszer - Hunyadi téri piac

Közösségi sabrage

  • Tumpek Tamás húsboltja - Hunyadi téri piac

Közösségi tesztebéd:

MEGÉRKEZÉS

almás hagymalekvár, savanyított hagymahéj, feketefokhagymás krém, rózsás             hagymahab, bundázott mandula, hagyma granita

/ Sauska x ONYX nyerspezsgő, 2021 vagy dzsúsz)

FASOR

erjesztett rozskenyeres gombaleves, szárított laska, csomborral savanyított csiperke, pirított shitake, füstölt gesztenye, borókás dióparfüm

/Szijjártó Előd x ONYX etyeki Sauvignon Blanc, 2021 vagy dzsúsz)

RAKPART

almás-sós tahitótfalui pisztráng, szőlőlében marinált jégcsapretek, savanyított szőlőlevél, zsályás-paradicsomvizes pisztrángjus

/Szijjártó Előd x ONYX etyeki Sauvignon Blanc, 2021 vagy dzsúsz)

GOURMET FLASHBACK”

melaszos-diós piskóta, citrusos zacclikőr, fehér kávéfagylalt

Az ONYX Műhely következő, egyben utolsó tanulmányi útjára előreláthatólag szeptember végén kerül sor, a frissülő hírekért kövessétek az Onyx Facebook-oldalát!

fotók: Erdőháti Áron

Címlapról ajánljuk

Így főzz a családnak elegáns karácsonyi menüt 10.000 forintból

Az idei évben mondhatni, eltolódtak a prioritások a karácsonnyal kapcsolatban: spórolni kell, visszafogni magunkat a nehéz gazdasági helyzetben. Ez nem feltétlenül egy rossz dolog, én személy szerint úgy vélem, hogy a korlátok mindig jó hatással vannak a kreativitásra. Így született meg az alábbi olcsó karácsonyi menü is, amit kreatívan, mindössze 10.000 forintból főztem meg.

Lakos Benedek

További cikkek