Malibu, Moszkva és Budapest. Ami közös bennük, az a NOBU étterem, ahol tegnap jártunk és vendégei lehettünk Gregorio Stephensonnak, a NOBU Malibu étterem vezető séfjének.
Hat órára beszéltük meg a találkozót. Rizspapírfallal elkerített asztalnál ülve vártuk, hogy beszélgessünk. Olyan érzésem volt, mint ha egy japán filmbe csöppentünk volna. Gyertyafény, a fal mögül átszűrődött az étterem halk moraja. A filmekben ilyenkor következik be az a fordulat, hogy hirtelen a semmiből beesik egy tucatnyi szamuráj és miközben úgy pattognak, mint a gumilabda, szanaszéjjel szabdalják, ami csak eléjük kerül. Szerencsénkre velünk ez nem történt meg, szamurájok helyett megérkezett Gregorio, a nagyon közvetlen, mosolygós, enyhén olaszos temperamentummal fűszerezett és nem utolsósorban igen sármos séf, egyenesen a konyhából! A szimpátia kölcsönös volt, bele is kezdtünk egy kötetlen beszélgetésbe.
– Fresnóban, Kaliforniában születtem, de éltem Olaszországban is, a felmenőim ugyanis olaszok. Jelenleg a NOBU Malibu vezető séfje vagyok. Most is onnan érkeztem, igaz, beugrottam a moszkvai éttermünkbe is, megnézni, mi van a hűtőben. Szó szerint, ahogyan mondom!
Az időeltolódás kicsit összezavart, próbáltam aludni, de végül kidobott az ágy, úgy gondoltam, jobb helyen leszek a konyhában. Na nem azért mentem le, hogy megnézzem, minden megvan-e, ami kell. Sosem tudom előre, mit fogok készíteni. Ilyen értelemben felkészületlen vagyok. Szeretek improvizálni. Amit találok, abból főzök. Ez ma is így lesz, és ezen a beszélgetésen túl sem kizárólag a konyhában leszek megtalálható. Jól érzem magam a vendégek között is. Igénylem a személyes kontaktust, az is inspirál. Sokszor beszélgetés közben villan be, mit is teszek majd az asztalra. Egy valami azonban mindig van nálam, kedvenc paprikám, a rocoto. Ezt majd megkóstoljátok, az este folyamán.
{ GALÉRIA = title:Griogorio%20Stephenson%20exkluz%C3%ADv%20men%C3%BCje%20a%20Nobuban, 1,2,3,4,5,6 }
Mindig is tudtam, hogy szakács szeretnék lenni. Rántottával indult az egész, az volt az első remekem. A szüleimnek készítettem, és ennek már jó ideje, hiszen csak a NOBU-nak már 12 éve vagyok a séfje – és ez még bőven előtte történt.
Persze, most azt gondoljátok, rántottát nem nagy ördöngösség készíteni. Ez így van! De mint mindent, ezt is el lehet rontani. Elég, ha rosszul választjuk meg az alapanyagot. Mint mindennek, ennek is az alapjaiban van a lényege, és ez különösen igaz a NOBU-ra. Legyen az Malibu, Moszkva vagy akár Budapest, a minőség mindenhol ugyanaz. Nem kis feladat a tenger ízeit úgy visszaadni ennél az asztalnál ahol ülünk, mint például az óceán partján, ahonnan érkeztem.
De nekünk sikerül – és ha már az alapanyagoknál tartunk, meg kell említenem egyik nagy kedvencemet, a mangalicát. Ehhez foghatót keresve sem találnék. Egyszerűen remek. A magyar méz legalább ilyen esszenciája a konyhámnak.
Ma este azért mégis készülök valamivel, amit csak nektek készítek el. Nem árulom el mi az, meglepetés lesz!
A beszélgetést követően Gregorio visszament a konyhába, ahová mi is követtük, majd pedig elfoglaltuk helyünket és házigazdánkkal, Szatmári Laurával folytattuk a beszélgetést egy pohár bor kíséretében.
Hamarosan megérkezett az első fogás a lazac sashimi jalapeno salsával és aji amarillo aiolival, amit még követett további öt remek. A képek azt hiszem, magukért beszélnek. Az élmény pedig leírhatatlan volt, amiben nagy szerepet játszott a kellemes környezet, a személyzet felkészültsége és kedvessége, beleértve a konyhában dolgozókat is, akik akkor sem néztek ránk szúrós tekintettel, amikor a kíváncsiságtól vezérelve néha berontottunk a konyhába!
