Népszerű, házhoz szállítást is végző étteremre csapott le a Nébih

Házhoz szállítást is végző budapesti éttermet ellenőrzött a Nébih. Elég sok szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

Egy fővárosi étteremben tartottak ellenőrzést szeptember közepén a Nébih szakemberei. A vizsgálatkor számos higiénia hiányosságot tártak fel, többek között nem minden munkavállaló rendelkezett érvényes egészségügyi vizsgálattal, a gazdasági folyosón pedig ételkészítést és készételtárolást is végeztek. Itt kapott helyet például a palacsinta, míg a fedetlenül tárolt krumplipürét a szintén fedetlen hulladéktároló mellett találták az ellenőrök. Ugyanezen a folyóson tárolták (ugyancsak nem zárt formában) a száraz árut és ételmaradékot is.

A hűtőkamrában különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket tartottak együtt a keresztszennyeződés veszélyének kitéve. A főzőtér nyitott ablakáról hiányzott a rovarháló, a helységben legyek is voltak. A földes áru mosását, tisztítását a főzőtéri üzemi edény mosogatóban végezték.

Az ellenőrzés során a hatóság összesen több mint 34 kg alapanyagot vont ki a forgalomból, melyek túlnyomó részének a nyomon követése nem volt biztosított, de akadt köztük lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszer is.

Az étterem házhoz szállítást is végez. A hatóság szakemberi további adatgyűjtés alapján megállapították, hogy az üzletből online felületen keresztül nagy mennyiségben értékesítettek olyan ételeket, melyekben a borjúhús összetevőre vonatkozóan az étterem nem rendelkezett számlával, így több mint 360 kg felhasznált hús nyomon követése nem volt biztosított, eredete nem igazolható.

A feltárt jogsértések miatt az éttermet üzemeltető élelmiszer-vállalkozást több millió forint bírság megfizetésére kötelezte a hatóság. Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.

A Nébih a lakosság érdekeinek védelmében a jövőben is fokozottan vizsgálja a házhoz szállított ételek megfelelőségét. A mostani ellenőrzésről videó is készült:

A Nébih jogsértési listájából kiderül, hogy érintett vállalkozás a Vorotex Hegy Kft., amelynek ellenőrzött telephelye a XI.kerület Bod Péter u. 13-ben található. Ez alatt a cím alatt pedig nem más található, mint az egyik Bécsi szelet vendéglő.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.