Melania Trump végre beszélt arról, hogy mi a terve a Fehér Ház konyhakertjével

A világ háziasszonyai együtt imádkoztak azért, hogy az egykori elnökfeleség veteményeskertje az új First Lady érkezésével is kiemelt figyelmet és gondozást kapjon.

Michelle Obama az elnöki rezidenciából való távozása előtt is gondot fordított arra, hogy az utolsó simításokat is elvégezze a híressé vált kertben. „Remélem, hogy az utánunk következő családok is ugyanilyen odafigyeléssel fogják gondját viselni a kertnek, és ez a gyakorlat bekerül a Fehér Ház hagyományai közé” – mondta a 2017-ben hivatali posztjáról távozó Barack Obama elnök felesége, aki a korábbi elképzeléseket túlszárnyalva 2009 tavaszán egy minden addiginál nagyobb veteményest hozott létre a Fehér Ház épületétől délre.

Sokan aggódtak az új amerikai elnök, Donald Trump érkezésekor, aki a zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával szemben a vörös húst szereti, lelkes támogatója a McDonald's-nak valamint a KFC-nek, felesége, Melania pedig hobbijai között a pedig a Pilates-tornát és a magazinok olvasását említi.

Most úgy tűnik, megmenekülhet a kert és a veteményes is: habár az új First Lady, Melania Trump még nem költözött be a Fehér Házba, de megüzente szándékait a gazdátlan kerttel kapcsolatban.

"Mrs. Trump mind anyaként, mind Amerika First Ladyjeként elkötelezett híve a Fehér Ház kertjeinek, azok megőrzésének és további ápolásának, különösen tekintettel az elnökasszony konyha- és a rózsakertjére" - nyilatkozta a napokban Stephanie Winston Wolkoff, a First Lady vezető tanácsadója a CNN-nek.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A mosógépnek van egy programja, amit szinte mindenki félreért: mutatjuk,...

A mosógépeken található programok száma évről évre nő: pamut, eco, gyorsmosás, finommosás, sport, gyapjú… és ott van a kímélő beállítás is, aminek tényleges szerepét sokan félreértik. A neve alapján sokan azt gondolják, hogy ez az, amit a legfinomabb anyagokhoz, például selyemhez kell használnunk, de már mutatjuk is, mire való valójában!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.