Meghalt a férfi, aki feltalálta a Big Mac-et

Kilencvennyolc éves korában meghalt James Delligatti, a Big Mac megalkotója, akit máig a szendvics atyjaként emlegettek.

James Delligatti csaknem ötven éve, 1967-ben az amerikai étteremlánc egyik Pittsburgh-környéki, a nagyvárostól 60 kilométerre délre lévő franchise üzletében alkotta meg az azóta világhírűvé vált emeletes szendvicset, amelyben a szezámmagos buciba két szelet marhahús, “különleges szósz”, saláta, sajt, uborka és hagyma került. Ez lett a McDonald’s egyik leghíresebb terméke, majd idővel a globalizáció jelképe.

Pedig az ötlet eleinte nem aratott nagy sikert, az illinois-i székhelyű étteremlánc nem lelkesedett a szendvicsért, mondván, elég népszerűek az egyszerű hamburgerek, sajtburgerek, a sült krumpli és a különféle shake-ek.

Delligatti azonban szeretett volna egy nagyobb szendvicset is a kínálatba. Végül mégis bevezették a terméket, először csak az üzletember franchise éttermeiben – volt belőlük csaknem ötven -, majd 1968-ban már szerte az Egyesült Államokban.

Delligatti hétfő este halt meg pittsburgh-i otthonában. Az étteremlánc közleményben emlékezett meg a “legendás” Jimről, aki szerintük emlékezetes üzletember és tiszteletreméltó úr volt.

Ez is érdekelhet!

Ezeket olvastad már?

(MTI/NOSALTY)

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Top Receptek

Legegyszerűbb meggyes kevert

Amikor gyors és finom sütire vágyunk, tökéletes választás. Nem csak meggyel, hanem bármilyen gyümölccsel, de akár csokival vagy magokkal, illetve ezek keverésével is elkészíthető.