Még a külföldiek is rácsodálkoznak erre a magyar gyorsétteremre: ilyen különleges kevés van a világon

A nemrégiben újranyitott gyorsétteremről ódákat zengenek a külföldi lapok.

A Nyugati téren található McDonald’s mindig is csodaszámba ment, hiszen nemcsak kívülről nyújtott igazán impozáns látványt, de belül sem a megszokott gyorséttermi hangulat fogadta a vendégeket.

A felújítás óta még nagyobb figyelmet kapott a Nyugati téri McDonald’s, melyről most egyre több külföldi oldal is ír.

A New York Post például „ötcsillagos szállodai étteremként” írja le, mely a „világ legszebb McDonald’s-a", de a The Sun is hasonló jelzőket használt.

A belső tér elképesztően gyönyörű, és úgy néz ki, mint egy 5-csillagos szálloda étterme

 – vélekedik egy vendég.

Egy másik vendég pedig azt állítja, hogy számára olyan érzés volt itt enni, mintha visszautazott volna az időben.

A Nyugati téri McDonald's már a felújítás előtt is többször bekerült a legszebb gyorséttermek válogatásába, bár vannak olyan listák, melyeknél a top 10-be sem fért be. Ilyen például a Lovefood idén májusban kiadott válogatása, melyben csak a 19. helyet tudta megcsípni magának, igaz, ez a lista még a felújítás előtt készült.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Falafel, az arab csicserigolyó

Az egyik legismertebb közel-keleti étel a falafel, ami a hummusszal együtt egész Európát is meghódította. A falafel fő alapanyaga a csicseriborsó, ami ebbe a receptbe azonban nem főtt, ...

Címlapról ajánljuk

7 hely, ahol garantáltan finom virslivel vagy hot doggal ünnepelheted...

Nekem sokáig május elseje a családi bográcsozás szimbóluma volt, idő kellett hozzá, hogy megtanuljam, a munka ünnepének első számú szimbóluma a sör-virsli páros. Mostani gyűjtésemben kerestem nektek kiváló hot dogot, reggelire kínált roppanó virslit, és persze olyan majálisokat, ahol a hagyományokat tiszteletben tartva sörrel és virslivel készülnek az embereknek.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.