Ekkortól kapható a Lidl karácsonyi slágerajándéka: sokan szaladnak majd érte

Évek óta igazi rajongás tárgyát képezi a Lidl-ben kapható fa játékkonyha, főleg a karácsony előtti időszakban. Kiderült a pontos dátum, mikortól lehet kapni a slágerterméket!

Ahogy azt korábban megírtuk, idén is bizton lehet számítani a Lidl-ben kapható fa játékkonyhára, amely évről évre keresettebb karácsonyi ajándékká válik. A Lidl most bejelentette, mikortól lehet kapni a játékkonyhát, sőt, még a pontos árát is elárulta.

November 14-től kapható a fa játékkonyha a Lidl-ben

A Lidl akciós újságai közötti ajándékkatalógusban hozta nyilvánosságra a fa játékkonyha megjelenésének pontos dátumát, amit nem nehéz észrevenni, ugyanis címlapon mutatják:

Idén november 14-én, csütörtökön kerül a boltokba a népszerű játék.

A fa jákkonyha FSC tanústvánnyal rendelkezik, azaz felelősségteljes erdőgazdálkodásból származik. A termék háromféle magasságba állítható, sok-sok kellékkel egészül ki, és még hanghatású elemmel is felszerelték. Ráadásul 3 év garanciát ígérnek rá.

Az ára pedig idén 22 222 forint lesz, ami ráadásul 10 százalékkal olcsóbb a tavalyihoz képest, mikor 24 444 forintért lehetett megvásárolni.

2022-ben még 29 999 forintért árazta a Lidl, ebből is látszik, milyen erőteljes referenciatermék a diszkonlánc számára. Egészen biztos, hogy roham várható a Lidl üzleteiben, csak a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva, mikor már nyitás előtt hosszú sorok kígyóztak. Érdekesség, hogy nemzetközi szinten is forgalmazza a Lidl a fa játékkonyhát, de csak a magyar vásárlók körében övezi ekkora érdeklődés.

Forrásunk volt.


Friss híreinkből:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Patisszontócsni

A tócsni kifejezetten jó kísérletezős fogás, így nyáron érdemes minél több friss zöldséggel kipróbálni. Mi most patisszonnal teszteltük, és nagyon jól tettük, hiszen szuperül ...

Címlapról ajánljuk

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...