A legpraktikusabb ételek a munkahelyen

Nap mint nap fejtörést okoz, mit együnk a munkahelyünkön, a befolyásoló tényezők száma pedig végtelen.

Borsós-szalonnás penne recept

Hogy mire gondolunk? Kezdjük talán azokkal az élelmiszerekkel, amelyeket nem illik, vagy nem célszerű a munkahelyre vinni, illetve ott fogyasztani!

Illemszabályok

Hagyma! Talán meg sem kell magyarázni, miért. Persze ez nem jelenti, hogy semmi olyan ételt nem ehetünk, amelyben hagyma vagy fokhagyma szerepel, de lehetőség szerint kerüljük az óriási mennyiségeket, illetve ne nyersen fogyasszuk őket - főleg ha evés után folyamatosan kontaktálunk a kollégákkal és a partnerekkel.

Erős illatú ételeket szintén nem ildomos munkahelyen fogyasztani. Ha nincs munkahelyünkön külön kis étkezőkonyha, akkor ezeket a szagos finomságokat is hagyjuk inkább otthon. Ide sorolhatóak többek közt az indiai, a thai és a kínai ételek, és sajnos a legtöbb magyar étel is.

Szégyenlős hagyma recept

A zsíros ételekkel is meggyűlhet a bajunk - a cupákos húsok, a csülkök és az olyan ételek, amelyeket kézzel eszünk - például a csontos húsfélék - inkább otthoni étkezésre alkalmasak.

Vannak olyan ételek, amit csak hangosan tudunk enni. Rágcsák, kekszek, chipsek, pirítósok - engem személy szerint a világból ki lehet üldözni, ha valaki munka közben hangosan eszik mellettem. Ne zavarjuk meg ezzel egymást és a munka folyamatát!

A sort zárják azok az ételek, amikkel össze-vissza morzsáljuk és piszkoljuk a környezetet harapás közben - ha csak nem takarítunk fel magunk után. Ide tartoznak: kekszek, kétszersültek, chipsek, stb.

Csomagolási szempontok

Bár a levesek ideálisnak tűnnek, hiszen fogyasztásuk egyszerű, nem szemetelnek, nem hangosak, táplálóak, és hamar meg is melegíthetjük őket - nem beszélve az ízletes és pofonegyszerű hideg levesekről. Mégis van egy gyenge pontjuk: a szállítás. Szerintünk nem célszerű, de ezt rátok bízzuk.

Hosszú a lista, de el is érkeztünk végre ahhoz, hogy mi az, amit praktikus magunkkal vinni.

Maradékmentés

Mindenképpen az a legideálisabb, ha az esti vacsorából megmaradt étkeket visszük magunkkal. Ami könnyen csomagolható: főzelékek, egytálételek, tészták, saláták - az előző estéről megmaradt csirkét például érdemes cézársalátához, szendvicsekhez felhasználni. De jöhetnek még a pizza tekercsek és a húsos- illetve zöldséges táskák is - persze csak ha van hol megmelegíteni őket. Ha nincs, maradnak a tészták, illetve a (húsos) saláták, a sós és édes péksütemények és a szendvicsek.

Ezeket olvastad már?

A salátáknál célszerű többek közt odafigyelni a kinti hőmérsékletre. Télen nem lehet nagy gond, hiszen egy majonézes saláta biztosan nem romlik meg, míg beérünk a munkahelyünkre, de nyáron már rizikós a dolog. Továbbá ügyeljünk arra is, hogy az öntetes - például balzsamecetes, olívaolajos, joghurtos - saláták esetében magát az öntetet mindig csomagoljuk külön, és csak frissen tegyük a salira, nehogy a zöldség elázzon és megfonnyadjon!!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Szaftos, kolbászos tészta

Egy cuccos, szaftos tészta tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk valami finomat és laktatót készíteni. A fűszeres kolbász, az édeskés paradicsom és a selymes tejszín krémes ...

Egyserpenyős lecsós orzo

A klasszikus lecsó találkozik az olasz konyhával ebben a szaftos, krémes egyserpenyős fogásban. Az orzo magába szívja a paradicsomos-paprikás alap minden ízét, a tetejére kerülő burrata ...

Címlapról ajánljuk

7 nyálcsorgatós étel SERTÉSCOMBBÓL

A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.

Nosalty

További cikkek

7 nyálcsorgatós étel SERTÉSCOMBBÓL

A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.

Top Receptek

Zsiványpecsenye petrezselymes burgonyával

Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...

Tejmentes gyümölcsleves

Nyáron kevés jobb dolog van egy jól behűtött gyümölcslevesnél, főleg akkor, ha friss, érett gyümölcsökből készül. Mi most vegyesen raktunk bele ilyet is, olyat is. Ez a tejmentes ...

Tejberizses sütemény őzgerincben

Klasszikus tejberizs egy kis süteményként született újjá. Krémes, lágy belsejét finomra sült kéreg öleli körül. Házi lekvárral kínálva, igazi békebeli édesség lett belőle, amit ...