4 sajtféle, melyet a laktózérzékenyek is fogyaszthatnak

Szerencsére vannak olyan tejtermékek, melyeknek laktóztartalma csökken a feldolgozás alatt, így az arra érzékenyek is fogyaszthatják őket.

laktózérzékenység egy felszívódási zavar, amely a tejcukor lebontásához szükséges laktázenzim hiánya miatt alakul ki. A probléma a leggyakrabban puffadással és hasmenéssel jár, a panaszok pedig a tejtermékek és egyéb laktóztartalmú ételek fogyasztása után lépnek fel – olvasható a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) közelmúltbeli Facebook-posztjában.

Ezeket a sajtokat laktózérzékenyek is fogyaszthatják

A posztban a szakértők kitérnek arra is, hogy a laktózérzékenység nem táplálékallergia, hiszen ebben az esetben nem az immunrendszer túlérzékenységéről van szó.

Bár már vannak olyan termékek, melyekből mesterséges úton kivonják a laktózt, érdemes tisztában lenni azzal, hogy léteznek olyan tejtermékek is, amelyeknek laktóztartalma a feldolgozás során csökken, így némely sajtok akár teljesen laktózmentessé válhatnak.

Ilyen például a trappista, a gouda, a cheddar és a feta.

Ezt már csak azért is érdemes lehet megjegyezni az érintetteknek, mert a természetesen tejcukormentes termékeken nem fontos feltüntetni a „laktózmentes” feliratot.

Forrásunk volt.


Még több a laktózérzékenységről:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Bulgogi marha

A bulgogi a koreai konyha egyik legnépszerűbb fogása, nem csoda, hiszen nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, a végeredmény pedig egy szaftos, ízgazdag fogás lesz. Tálald ...

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...