Végre betiltják a kutyaevést ebben a kelet-ázsiai országban

A kutyaevést tiltó jogszabály beterjesztése azután következett be, hogy jelentősen megnőtt a hagyomány nemzetközi elítélése, illetve az említett kelet-ázsiai ország fiataljai már nem tekintenek a kutyákra élelmiszerként.

„A napokban szavazták meg azt a törvényjavaslatot a dél-koreai parlamentben, amely betiltja a kutyák levágását és húsuk forgalmazását. A törvényt 208 igen szavazattal, két tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadták el" – olvasható a Telex cikkében.

Végre betiltják a kutyaevést ebben a kelet-ázsiai országban

Betiltják a kutyaevést Dél-Koreában

Az új törvény értelmében tilos lesz a kutyák húsipari tenyésztése, levágása, illetve a kutyahús forgalmazása is.

A kutyahús-farmoknak, -forgalmazóknak és a kutyahúst kínáló éttermeknek 2027-ig van lehetőségük átállni más tevékenységre, mivel a jogszabály három év türelmi idő után lép majd életbe.

A tavalyi hivatalos adatok szerint mintegy 1150 kutyahústelep, 34 hentesüzlet, 219 forgalmazó és körülbelül 1600 étterem működik Dél-Koreában, amely kutyahússal is foglalkozik. 

A kutyahús fogyasztása ugyanakkor rendkívül visszaesett az elmúlt évtizedekben, mivel egyre jobban nőtt a hagyomány nemzetközi elítélése. Ezenfelül pedig a dél-koreai fiatalok már kiskedvencként tekintenek a kutyákra, nem pedig élelmiszerként, vagyis a kutyahúsból készült ételeket már csak az idősebb korosztály fogyasztja.

Komoly büntetések várnak a törvényszegőkre

Aki mégis megszegi a törvényt, az legfeljebb három év börtönbüntetést vagy 30 millió von (7,5 millió forint) összegig terjedő pénzbírságot kaphat. Ha pedig valaki a húsukért tenyészti vagy forgalmazza a kutyákat, akkor legfeljebb két év szabadságvesztésre vagy 20 millió von (5 millió forint) pénzbírságra számíthat – emeli ki a cikk.

Címlapfotó: NurPhoto / Contributor

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Chowder, az ír halleves

A chowder a világ egyik leghíresebb hallevese, amely egyszerre tengerészétel, paraszti fogás és komfortkaja. Ebben a sűrű raguban mindenféle kockázott zöldség társaságában fő omlósra ...

Címlapról ajánljuk

Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg...

A hat nagy, nemzetközi háttérrel működő élelmiszer kiskereskedelmi lánc 2024-ben több mint 12 ezer tonna élelmiszert, azaz mintegy 30 millió adag ételt mentett meg a kidobástól, és juttatott el olyan helyekre, ahol arra nagy szükség van. Mindent azonban a legnagyobb odafigyeléssel sem lehet emberi fogyasztásra alkalmas állapotban megmenteni, így az élelmiszerekből jut a házi kedvenceknek is.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...