Tucatjával zárnak be ezek a boltok: mindenkit érinthet a változás

Drasztikusan csökken a kisboltok száma, különösen vidéken, derült ki a KSH kimutatásából. 2022 júniusára több mint 7 ezer kiskereskedés zárt be, és ez a tendencia azóta sem változott. Így több kistelepülés állandó bolt nélkül maradt. Ez a jelenség hívott életre egy újféle élelmiszerárus-típust.

A kisboltok bezárási hulláma a koronavírus-járvány idején gyorsult fel igazán, a kisebb településeket pedig kiemelten érinti ez a probléma a folyamatos áremelkedés és a csökkenő vásárlóerő miatt. Emiatt több vidéki településen mobil élelmiszerárusok bukkantak fel.

Egyre több a mobil élelmiszerárus, főleg vidéken

Nem újkeletű dologról van szó a mobil árusokat illetően, de látványosan megszaporodott a számuk, főleg azokon a településeken, ahol egyáltalán nincs már állandó bolt.

A mozgó árusok előre meghatározott időpontban érkeznek alapvető élelmiszerekkel, az egyik leginkább kelendő termék pedig a pékáru.

Ilyen például a A Zala vármegyei Popishop Mozgóbolt, amely Zala, Somogy és Vas vármegyét szolgálja ki, és a helyiek számára nagyon kényelmes, hiszen csak a kapuig kell kimenniük. Az emelkedő költségek miatt azonban ezeknek az árusoknak is egyre nehezebb a fennmaradás, amiben akár állami támogatás is segíthetne, hiszen ezzel egyben a kisebb közösségek fennmaradását lehetne támogatni.

Forrásunk volt.


Friss hírek itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Házi bagel

Van az a felismerés, amikor rájössz, hogy a bagelért nem kell pékségig rohanni, elég bekapcsolni a sütőt. A főzős-sütős trükk elsőre furcsának hangzik, de pont ettől lesz kívül ...

Klasszikus képviselőfánk

A képviselőfánk egy klasszikus magyar cukrászsütemény, mely égetett tésztából készül. Ünnepi alkalmak kedvelt süteménye, mégis igazi időtálló klasszikus a hétköznapokban is.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Csirke Sztroganoff módra

Igaz, hogy a klasszikus bélszínből készül, de szűzpecsenyéből, csirke- vagy pulykamellből is pikáns és különleges ételt varázsolhatunk az asztalra.

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...