Kiderült, milyen otthonra vágyunk mi, magyarok

A többség ugyan elégedett otthonával, de sokat küzdenek a rendetlenséggel és nem tűrik azt a lakásban – derül ki az IKEA országos reprezentatív kutatásából.

A magyarok vásárlási szokásai arról árulkodnak, hogy kényelmes, stílusos, tágas otthonra vágynak, ami kifejezi személyiségüket, de a bútoraik többsége nem alkalmas ezek megteremtésére és nehezen változtatnak.

via GIPHY

Nemcsak azért van szükség otthonra, hogy az fizikailag védjen, tető legyen az emberek feje fölött, hanem érzelmileg is kell egy kijelölt tér, ahol fel lehet töltődni, ahol bárki önmaga lehet. A magyarok számára az otthon a biztonságot, az állandóságot jelenti, ahová személyes emlékeik kötik őket, ahol a legtöbb időt töltik. A kikapcsolódás Magyarországon általában passzív, otthon töltött pihenést jelent. A megkérdezettek 85%-a szabadidejét legszívesebben számítógépe előtt, vagy zenehallgatással, főzéssel, házimunkával tölti, de a családi és baráti összejövetelek fő színhelye is mindig az otthon.

Elégedettek otthonukkal, de küzdenek a rendetlenséggel

A magyarok 7 százaléka vallja, hogy álmai otthonában él, 65 százalékuk néhány dolgot változtatna, 23 százalék inkább elégedetlen, húszból egy válaszadó pedig kifejezetten nem kedveli környezetét. Minden harmadik válaszadó a nappaliját és konyháját építené át, nem meglepő módon: ezekben a helyiségekben töltjük napjaink legnagyobb részét.

A lakások átlagos alapterülete kicsi, és a városiasodás következtében egyre csökken. Emiatt a rendetlenség és a zsúfoltság állandó probléma – többfunkciós bútorokra, okos tárolásra lenne szükség. Ezzel szemben a bútorok többségéről elmondható, hogy sötétek és nehezek, a nappalit még mindig a többszemélyes, sok helyet foglaló ülőgarnitúrák és a mai tárolási igényeknek már kevésbé megfelelő beépített szekrények uralják.

A rendetlenség további problémákat szül: az embereknek csaknem a fele (49%) mondta, hogy az otthoni viták tárgya többnyire a lakásban kialakuló káosz.

A változtatás kevesebből

A magyarok akkor költenek lakberendezésre, ha az élet egy új fejezete kezdődik, azaz albérletbe, saját lakásba vagy az előző otthonukhoz képest nagyobb élettérbe költöznek. Ilyenkor a céljuk az, hogy az otthon kényelmes, praktikus és stílusos legyen, illeszkedjen az ott élők személyiségéhez, életviteléhez.

Fontos szempont még, hogy a berendezésnek köszönhetően nagyobbnak tűnjön a tér, kényelmesebb legyen a vendégfogadás, ezért sokan vágynak többek közt a nappalival és az étkezővel egybenyitott konyhára.

A változtatásnak azonban vannak akadályai. Sokan azért nem vágnak bele az átalakításba, mert albérletben laknak, vagy hamarosan otthont váltanak. Gyakran abban sem biztosak, hol is kezdjék az átalakítást, illetve hogy mihez kezdjenek régi bútoraikkal. A többség – sokszor tévesen – azt gondolja, hogy csak nagyobb összegből lehet megvalósítani a kívánt változtatást, holott például tárolási rendszerek akár már 4000 forinttól is elérhetőek. Továbbá sem az idejét, sem az otthona alapterületét nem látja elegendőnek hozzá.

Ez egybevág az IKEA negyedik Élet otthon kutatásának tavalyi eredményeivel, amelyből kiderül, hogy az emberek 26%-a minden változtatást egyszerre szeretne megcsinálni otthonában , ennek ellenére sokszor csak kisebb alakításokat végeznek. Az emberek ötöde pedig attól tart, hogyha egyszer nekikezd lakása megújításának, akkor sosem fejezi be azt.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...