Éppen egy magyarkedvenc tejterméket vásárolt Karikó Katalin egy amerikai boltban, amikor felkérték tanácsadónak

Karikó Katalint Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszer kérte fel tanácsadójának. A kutatót egy meglepő hétköznapi helyzetben érte a telefonhívás, ráadásul Amerikában.

Karikó Katalin Nobel-díjas kutatót a Tisza-kormány egészségügyi tanácsadójának kérte fel Hegedűs Zsolt, mindez bevásárlás közben történt vele.

Karikó Katalin
Karikó Katalint egy tejfölöspult mellett érte a felkérés
Stefania D'Alessandro/Getty Images

A kutató egy feltétellel vállalta a felkérést: nem fogad el fizetést

Karikó Katalin kisújszállási születésű, a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar-amerikai biokémikus. 2023-ban nyerte el az élettani és orvostudományi Nobel-díjat az mRNS-alapú orvosi technológia területén elért kutatásaiért. Nemrég pedig az új egészségügyi miniszter kérte fel tanácsadójának, amit el is vállalt, egy feltétellel.

Ha az ismereteimnek és tapasztalatomnak szól a felkérés, nem pedig a nevemnek, akkor elvállalom az egészségügyi tanácsadói feladatot – de csak fizetés nélkül

– mondta Karikó Katalin Hegedűs Zsolt megkeresésére, ami egyébként épp egy philadelphiai bevásárlóközpontban érte, tejfölvásárlás közben.

Karikó Katalin és Hegedűs Zsolt munkakapcsolata nem újkeletű:

Karikó korábban megkereste az egészségügyi minisztert egy sejtterápiás eljárás meghonosításával kapcsolatban, amivel leukémiás betegeket kezelnének. A miniszter válasza akkor az volt, hogy a kinevezése után visszatérnek majd erre a kérdésre.

A közös munkát a tervek szerint nemsoká megkezdik, céljuk pedig a magyar egészségügy világszínvonalúvá tétele.

Forrásunk volt.

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...