Nagy gyakorlatot szereztem a készítésében, és nem véletlenül, mivel már a gyerekeim és később az unokáim is kakaóval kezdték a napot. Gondolom, minden anya és nagymama mestere a reggeli kedvenc gyors előállításának, és ismerős lehet a gyerekek azon speciális képessége is, amelynek köszönhetően pillanatok alatt, szinte egy szuszra ki tudják üríteni a poharat.
A hőskorban még a kakaóport és a cukrot kevés tejjel összekutyultam, majd hígítottam, összefőztem. Aztán győzött az instant kakaópor és a mikró, ezzel még inkább lerövidült az elkészítési idő.
A babokról szóló cikkemben szó esett a kakaóról is, de most lássuk bővebben! Az indiánok a kakaóból készült italt az istenek eledelének tartották. A kakaóbab a több mint 10 méter magasra megnövő Theobroma cacao fa termése, a theobroma szó pedig azt jelenti: istenek eledele. Nos, az istenek illusztris társasága a családunkban – és persze másoknál is – a gyerekekkel bővült ki. Igaz, az őskakaó kicsit másképp készült, a Mexikóba érkező Cortest még kakaó, víz, fahéj, ánizs, chili és kukoricaliszt keverékével kínálták. A fűszeres ital manapság is a mexikói reggelik szerves tartozéka, ott jártamkor magam is szívesen fogyasztottam – persze már tejjel főzik.
Sajnos nálunk megtört, illetve szerencsére csak némiképp módosult ez az, immár nemzedékeket összekötő kakaóvonal. Kisebbik unokám tejérzékenysége volt az első kritikus pont, de épp az indiánok példáján felbuzdulva, kiiktattuk a tehéntejet. Ugyan nem kukoricaliszttel és vízzel, hanem rizstejjel helyettesítettük, így aztán változatlanul megkapta mindennapi kakaóját.
Nagyobbik unokám 12 éves koráig intenzív fogyasztó volt, mígnem orvosi tanácsra ritkult a kakaóivó napok száma. Migrénes fejfájásaiban ugyanis feltehetően a csoki-kakaó páros is ludas volt. Végképp nem kellett azért lemondania kedvencéről, de a kakaó mindennapi reggeli ital státusza megszűnt. Ezért aztán ünnepi alkalommá avanzsált a kakaózás, és amikor együtt vagyunk, igyekszem különlegesen készíteni. Szerencsére nyitott a csípős ízekre – például a wasabis mogyoró a kedvence, a szusihoz járó pasztától sem idegenkedik –, ezért úgy gondoltam, a chilis kakaó megér egy próbát.
Többszörös sikert könyvelhettem el. Fejfájás nem jelentkezett, én felidézhettem a fűszeres kakaóhoz fűződő élményeimet, sőt még kisebbik unokám is kért kóstolót. Mi több, meg is itta. Igaz, ehhez hozzájárult, hogy amire az unokatestvére azt mondja, hogy finom, azt hezitálás nélkül elfogyasztja. Bevallom, a nemszeretem ételeknél ezt ki is használom. Most azonban figyelmeztettem, mivel eddig még a kicsit csípős ételeket sem volt hajlandó megkóstolni.
Ugye, könnyű kitalálni, mi volt a reakciója? Idézem: „De nagyi! Én szeretem a csípőset!”
Mari nagyi
