Így vágta el Sváby András egyszerre három ujját is

Durva konyhai balesetet szenvedett Sváby András, akinek három ujját hét öltéssel kellett összevarrni. Mi történt? Az egész egy új késsel kezdődött. 

Sváby Andrást nem csak a kereskedelmi tévézés egyik legismertebb személyeként tartja számon a magyar lakosság, a műsorvezető az utóbbi években saját gasztronómiai vállalkozásba kezdett és legalább 20 éve imád főzni.

A műsorvezető saját Instagram oldalán számolt be balesetéről, melyhez két képet is csatolt. A képeken három összevarrt, majd bekötözött ujjat láthatunk, a fotókhoz mellékelt szövegből pedig csak annyi derül ki, hogy egy vadiúj séfkés miatt a műsorvezetőnek most most hetekig pihentetnie kell jobb kezét.

Sváby a Bors című napilapnak elmondta, egy régebbi késével próbálta levágni az új késhez kábelkötözővel rögzített árcédulát, amikor is az megcsúszott, és egy rossz mozdulattal a műsorvezető belevágta az éles fémet jobb kezének három ujjába.

Sváby András párja lévén, hogy orvos, azonnal bekötözte a sebeket, ezt követően pedig a szentenderi SZTK felé vették az irányt, ahol hét öltéssel sikerült összevarrni a sebeket. Szerencsére a vágás semmilyen ideget vagy ízületet nem ért, pár hétig azonban biztosan pihentetni kell az ujjakat, melyeket nem érhet víz sem, így Sváby addig kénytelen gumikesztyűben intézni az ügyes-bajos vizes elfoglaltságokat, na és persze a főzést is.

Ezt olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via Bors.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Balogh Levente az A2 Tej Trade élén – Új korszak...

Új alternatíva jelenik meg a hazai tejpiacon: az A2 Tej Trade Kft. kizárólag A2 béta-kazeint tartalmazó, prémium minőségű tejtermékekkel célozza meg a tudatos fogyasztókat. A vállalat stratégiai befektetője és ügyvezetője Balogh Levente lett, a szakmai megalapozottságot pedig a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemmel indított együttműködés biztosítja.

Nosalty

További cikkek

Ebben az esetben nem ajánlott céklalevet inni

Bár a céklalé számos egészségügyi előnnyel bír, nem minden napszakban ideális választás. Lefekvés előtt fogyasztva megzavarhatja az alvást, ezért érdemes tudni, mikor jobb inkább kihagyni, és mikor ajánlott inni.

Top Receptek

Tócsni sütőben sütve

Gyorsan szerettem volna kevés munkával elkészíthető vacsorát. Szerencsémre van egy remek konyhai robotom, amelyik szinte mindent elvégez helyettem, így 2 perc alatt lereszeltem őkelmén a ...

Havas Álom

Ezt a tortát édesanyámmal közösen találtuk ki, ő az aki tanított sütni-főzni ezért jó, megtisztelő volt, hogy vele alkothattam meg, ezt a saját fejlesztésű tortát. Remélem ...