Így készül szerintünk a legfinomabb tojáslikőr

Nem kell egy légtérben tartózkodnotok, hogy mennyei tojáslikőrt készítsetek közösen. Éljen az internet!

A gimnáziumi osztálytársaimmal körülbelül 16 éves korunk óta tartunk karácsonyi bulikat. Egyetlen egy évben sem maradt el eddig, azonban a koronavírus-járvány ebbe is belerondított. Idén 10 év után először nem tudtuk megszervezni a hagyományos partinkat, ahol a „Van combizmunkclub, ami pár srácból áll (bár ez valószínűleg nem segít megérteni, miért lett ez a nevük), rendszerint jelmezversenyt és koncertet szervez, illetve vacsorát főz a többi meghívott vendégnek.

Természetesen egy idő után a házi készítésű tojáslikőr is a parti egyik alapeleme lett, amit a fiúk egy másik buli keretein belül készítettek el. Minden évben kicsit alakítottak a receptúrán, hogy végül megalkossák a tökéletes receptet.

Minden évben ez volt a welcomedrink, amikor megérkeztünk a karácsonyi osztálytalálkozóra, azonban idén ez kimaradt, viszont a srácok semmiképpen nem szerették volna, hogy a tojáslikőr-iszogatásról is le kelljen mondanunk.

Ezért egy nagyon nehéz döntést kellett meghozniuk: ki kellett adniuk a titkos tojáslikőr-receptjüket! De nem ám úgy, hogy elküldik, és mindenki elkészíti otthon, hiszen így kimaradna belőle a titkos hozzávaló: a szeretet.

A fiúk ezért úgy döntöttek, hogy egy online meeting keretein belül, mindenki otthon, a tűzhely mögött állva készítse el magának - így bizonyos értelemben mégis együtt lehetünk. A club csak az alapanyaglistát adta meg a rendezvény Facebook-csoportjában, az elkészítési módot pedig a meeting alatt ismertették. Gergő (a fő tojáslikőrmester) folyamatosan instruált minket, és segített, hogy tényleg tökéletes legyen a végeredmény.

De mégis hogyan készül (szerintünk) a tökéletes tojáslikőr?

  • A VC tagjai 8 liter elkészítéséhez adták meg a mennyiségeket, azonban én ezt negyedeltem. Így 1,25 liter tejre, 250 ml habtejszínre, 8 tojássárgájára, 5 dl fehérrumra, egy kevéske Bourbon-vaníliarúdra, 1,5 csomag vaníliás cukorra és 375 gramm cukorra volt szükségem.
  • Első lépésként szétválasztottam a tojások sárgáját, amit enyhén felvertem, és félretettem.
    A tejet egy edénybe öntöttem, hozzáadtam a vanília kikapargatott magjait, sőt, a rudat is, majd a cukrot és egy csipet sót. Alacsony lángon melegíteni kezdtem.
  • Arra figyeljünk, hogy ne forraljuk fel, hiszen az a cél, hogy langyos legyen, és felolvadjon benne a cukor!
  • A fűszeres tejet folyamatos kevergetés mellett, lassan a felvert tojássárgájához adtam, és alaposan kikevertem, majd az egészet visszaöntöttem az edénybe.
  • Alacsony lángon újra főzni kezdtem, és habverővel sűrűn kavargattam közben. 15-20 perc után elkezdett sűrűsödni, és ezután addig főztem, amíg, ha egy kanalat belemártottam, és a hátán végighúztam az ujjam, a csík megmaradt, azaz nem folyt össze. Fontos, hogy nem szabad felforralni, mert akkor lényegében egy tejes rántottát kapunk! (Igen, volt köztünk olyan, akivel ez történt.)
  • Amikor megfelelő sűrűségűnek ítéltem, akkor lehúztam, hozzákevertem a tejszínt és az alkoholt, és üvegbe töltöttem.
  • Ezt követően pedig egy hétig állni hagytam.

Végeredmény

Nyilván nem lett annyira jó, mint mikor a srácok csinálják nekünk (nem merem zárójel nélkül leírni, hogy így is nagyon finom lett), de fantasztikus élmény volt egy ilyen projektben részt venni. Csak ajánlani tudom, hogy próbáljátok ki az ismerőseitekkel, hiszen amellett, hogy rengeteget lehet nevetni a bénázásokon, igazán összehozz titeket. Mi azóta is küldözgetjük egymásnak a vicces képeket, amin megmutatjuk egymásnak az alkotásainkat.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

7 magyar étterem, ahol fantasztikus szezonális spárgás fogásokkal várják a...

Kevés szebb időszaka van az évnek a spárgaszezonnál. Nem tart sokáig, ezért minden évben várjuk, és minden évben meg is becsüljük, mert a spárgás fogások egyet jelentenek a tavasszal. Mármint az igazi tavasszal, amikor illatos a levegő, és ereje van a Napnak. Most ajánlunk hét éttermet, ahol isteni spárgás ételekkel várnak titeket, hogy a szívetek után az asztalotokra is megérkezzen a tavasz.

Kormos Lili

További cikkek

Ez a legegészségesebb húsféle az 55 év felettiek számára –...

55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...