Itt a Hell válasza: ez lenne a megoldás szerintük az energiaitalok tiltása helyett

A frissen megszületett új törvényre közleményben reagált a Hell Energy, amely 60 országban forgalmazza termékeit. Szerintük nem ez a leghatékonyabb eszköz a fiatalok egészségének védelmére.

Mi is megírtuk, hogy a kormány új szabályozása tiltja a kiskorúak kiszolgálását, amennyiben energiaitalt szeretnének fogyasztani. A magyar tulajdonú Hell Energy közleményben reagált a szabályozásra: felvetették, hogy nem a leghatékonyabb módszerhez folyamodtak.

Energiaital
Megszólalt a Hell az energiaital-korlátozás kapcsán: szerintük kevés lesz

A Hell felvezette, hogy hasonló jogszabály négy másik európai országban létezik, és a tapasztalatok szerint ezek hatása továbbra is kérdéses.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerint az egészséges felnőttek naponta akár 400 milligramm koffeint is biztonságosan fogyaszthatnak (ami körülbelül öt doboz HELL-nek felel meg). Az energiaital megfelel a szigorú magyar és uniós élelmiszer-biztonsági előírásoknak, ezt a NÉBIH vizsgálatai is megerősítik. A koffein valóban nem ajánlott gyermekek számára – ez azonban minden koffeintartalmú italra igaz, beleértve a kávét és a kólát is

– írták közleményükben.

Összefoglalták azt is, hogy az Európai Unióban nincs egységes szabályozás, se Ausztriában, sem Németországban, ahol egyébként kiemelkedő az egészségtudatosság. Ausztriát azért is emelték ki, mert a Red Bull például ott tudott fejlődni korlátok nélkül, globális térnyerését pedig az állam is támogatta.

A Hell megoldása az edukáció lenne

Meggyőződésünk, hogy a most elfogadott korlátozás nem feltétlenül a leghatékonyabb eszköz a fiatalkorúak egészségének védelmére. Úgy véljük, hogy a tudatos fogyasztói döntések elősegítését célzott tájékoztatással és edukációval érdemes támogatni – ez hosszú távon is fenntartható és arányos megközelítést jelentene

– foglalták össze.

A jogszabályozás várhatóan júniustól lép életbe

„Amennyiben egy üzlet megszegi az új előírásokat, a fogyasztóvédelmi hatóság akár egy évre is megtilthatja bizonyos termékek – például alkohol, energiaital, dohányáru vagy szexuális segédeszközök" – árusítását.

Forrásunk volt.


Még több érdekes cikk itt:

Legújabb receptek

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...

Chowder, az ír halleves

A chowder a világ egyik leghíresebb hallevese, amely egyszerre tengerészétel, paraszti fogás és komfortkaja. Ebben a sűrű raguban mindenféle kockázott zöldség társaságában fő omlósra ...

Címlapról ajánljuk

Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat – A legtöbb szempontból...

A hat nagy, nemzetközi háttérrel működő élelmiszer kiskereskedelmi lánc 2024-ben több mint 1,2 milliárd forint direkt pénzbeli támogatást nyújtott olyan szervezeteknek, amelyek valamilyen módon hozzájárulnak a társadalmi jóléthez. Sok száz támogatott partnerükön keresztül a kiskereskedelmi láncok társadalmi felelősségvállalása akkor is ott van körülöttünk, amikor éppen nem látjuk.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...