Kevesebb fogy ebből a remek gyümölcsből, mert nem elég trendi a fiataloknak

A várakozások szerint a körtetermés az Európai Unióban idén 1,79 millió tonna lesz, de hiába van belőle bőven, ez a vásárlói réteg nem veszi.

Ahogy arról az agrarszektor.hu beszámolt, a körtetermés az Európai Unióban idén a várakozások szerin 1,79 millió tonna lesz. Ennek a mennyiségnek közel a felét a Conference fajta teszi ki, ennek 37%-át pedig Belgium termeli meg. Hiába az óriási mennyiség, a vásárlók egy jelentős rétege azonban nem kapkod a gyümölcsért. De kik azok, akik nem szeretik a körtét?

Körték kosárban egy fa alatt
A 40 év alattiak nem veszik a körtét

A World Apple & Pear Association (WAPA) előrejelzése szerint szerint Belgium a 2025/26-os szezonban Európa legnagyobb körtetermesztő országa lesz - az előző évtizedben is mindig ott volt a dobogón Olaszországgal és Hollandiával egyetemben. A várható termésmennyiség elérheti a 355,5 ezer tonnát, ami tavalyi évhez képest 32,17%-os növekedés.

Egész Európában probléma ugyanakkor, hogy a körtét elsősorban a 40 év feletti korosztály fogyasztja, a fiatalabb generációk megszólítása továbbra is kihívást jelent

- írja a lap.

Hogy változtassanak a trendeken Nele Van Avermaet, a VLAM (Flamand Agrármarketing Tanács) zöldség-gyümölcságazati marketing menedzsere szerint a fiatalabb vásárlók körében is népszerűbbé kell tenni a körtét, valamint a belga Conference fajtát. Miként érnék ezt el?

Például útközben is fogyasztható kiszereléssel, továbbá a gyümölcs kreatív alapanyagként történő pozícionálásával, hogy a reggeli tálak, édességek és egyéb fogások elengedhetetlen alkotóelemévé váljon.

Miért egészséges a körte?

Egy közepes méretű körte a következő tápanyagokat tartalmazza:

Kalória: 101
Fehérje: 1 gramm
Szénhidrát: 27 g
Rost: 6 g
C-vitamin: a napi ajánlott mennyiség 9%-a
K-vitamin: a napi ajánlott mennyiség 7%-a
Kálium: a napi ajánlott mennyiség 4%-a
Réz: a napi ajánlott mennyiség 16%-a

Ugyanez az adag kis mennyiségben folsavat, az A-vitamin provitaminját és niacint is tartalmaz. A folsav és a niacin fontos szerepet játszik a sejtek működésében és az energia termelésben, míg az a A-vitamin provitaminja támogatja a bőr egészségét és a sebgyógyulást.

A körte emellett gazdag forrása fontos ásványi anyagoknak, mint például a réz és a kálium. A réz szerepet játszik az immunitásban, a koleszterin anyagcserében és az idegek működésében, míg a kálium segíti az izomösszehúzódásokat és a szív működését.

A körte számos jótékony növényi vegyületet tartalmaz, amelyek gyümölcs különböző fajtáinak színeit adják. Például az antocianinok rubinvörös színárnyalatot kölcsönöznek egyes körtéknek, de míg a gyümölcsöt széppé teszik, minket egészségesebbé: ezek a vegyületek ugyanis javíthatják a szív egészségét és védhetnek a rák ellen.

A körte gazdag antioxidáns-forrás, vagyis segíthet enyhíteni a gyulladásokat a szervezetben és csökkentheti a betegségek kockázatát.

A körte különböző vegyületeket tartalmaz, amelyek rákellenes tulajdonságokkal rendelkezhetnek. Kimutatták például, hogy az antocianin és a klorogénsav tartalmuk védelmet nyújt a rák ellen.

A körte segíthet csökkenteni a szívbetegségek kockázatát. A procianidin antioxidánsok csökkenthetik a szívszövet merevségét, csökkenthetik az LDL (rossz) koleszterinszintet és növelhetik a HDL (jó) koleszterinszintet. A körte héjában megtalálható egy fontos antioxidáns, a kvercetin, amelyről úgy gondolják, hogy javítja a szív egészségét azáltal, hogy csökkenti a gyulladást és szembeszáll a szívbetegségek egyes kockázati tényezőivel, például a magas vérnyomással és a magas koleszterinszintettel.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek