Ahol biztosan nem hall meg a pincér

Kanadában ugyanis egy olyan étterem nyílt nemrég, amelynek alkalmazottai mindannyian siketek.

Anjan Manikumar, a torontói Signs (magyarul: Jelek) tulajdonosa azzal a céllal nyitotta meg éttermét, hogy egyrészt egy teljesen új élményt tudjon bemutatni a közönségnek, ezzel együtt pedig lehetőséget tudjon biztosítani a siket emberek számára is, hogy dolgozhassanak.

Manikumar szerint a siketek számára jár ez a lehetőség, akik rendkívül tehetségesek a munkájukban. Mindez közel 200 alkalmazottat jelent az étteremben, akik közül körülbelül 50 soha nem dolgozott még a vendéglátóiparban, de e lehetőséget látva mindent megtettek annak érdekében, hogy belevághassanak.

Fotónk csak illusztráció

Mindez azért is roppant különleges vállalkozás, mert nemcsak a vendégek számára jelent új élményt, hogy jelnyelven kérhetik az ebédjüket, de gyakorlatilag új munkaerőpiaci lehetőséget is nyújt a siket közösség számára, akiknek hétköznapi esetben nem lenne lehetőségük elhelyezkedni egy étteremben.

A videóban szereplő egyik dolgozó, Mehdi Safavi jeltolmács segítségével úgy nyilatkozott a CBC News-nak, hogy nagyon izgatott, hogy itt kapta meg első teljes állását. Mert így az emberek megismerhetik a siketek világát és kultúráját, ami egyben kihívás is a számára, de egy remek kihívás.

(via Trueactivist)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott spárga besamellel

A spárga nagyon sokoldalú zöldség, rengeteg receptbe beilleszthető: például nagyon jól passzol a rakott ételekbe is. Ez a rakott spárga, a besameltől igazán gazdag és krémes lesz, a ...

Morzsás mákos pite

Ha van olyan sütő funkció, akkor alul-sütéssel kezdjünk és félidőben állítsuk át alul-felül sütés funkcióra. Elkészítésnél mindenki a saját sütőjének a teljesítményét ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Az eredeti palócleves receptje

Magyaros ízvilágú leveseink közül az egyik legnagyobb klasszikus a palócleves, amit a monda szerint először Gundel János készített el egy ünnepségre, ahol Mikszáth Kálmán is jelen ...