Drunkorexia - ez valami új, titokzatos betegség?

Közeleg az év vége: céges rendezvények, baráti, családi vacsorák sora következik. De mi köze lehet ennek a címbeli jelenséghez?

A nemzetközi alkoholfogyasztási listán nyolcadik helyen állunk a WHO szerint.Több mint havi egy liter tiszta szesz jut minden 15 évesnél idősebb honfitársunkra, de az alkoholfogyasztási szokások nemzetközi viszonylatában is emelkedő tendenciát mutatnak az adatok, éppen ezért nem meglepő a drunkorexia megjelenése. Ez a jelenség a táplálkozási szokások radikális megváltoztatását jelenti, mégpedig a normális étkezés háttérbe szorítását az alkoholos italok javára.

A drunkorexia kifejezés 2008-ban látott napvilágot. Ez a kifejezés kevésbé szakmai, mint inkább bulváros megfogalmazása annak, ha valaki inkább iszik, mint eszik. A drunkorexia szó szerinti fordítása az ivás utáni vágyat („drunk” = részeg, „orexis”= vágy) jelenti. Különösen a fiatal felnőtteknél figyelték meg, hogy ezt a "módszert" alkalmazzák az alkoholtartalmú italokkal bevitt energiamennyiség ellensúlyozására.

Fontos leszögezni, hogy a drunkorexia hátterében nem testképzavar, hanem a fiatal nőkre nehezedő nyomás áll, mely szerint elvárják tőlük, hogy bizonyos szituációkban (pl.: céges vacsorák, baráti összejövetelek) alkoholtartalmú italokat igyanak, ugyanakkor a XXI. századi követelmények szerint pedig ajánlott karcsúnak és vonzónak maradni. Ezeknek a kritériumoknak az érintett személyek úgy próbálnak egyszerre megfelelni, hogy ezeken az eseményeken a szilárd ételeket mellőzik, és a szükséges kalóriamennyiséget pedig alkoholos italok formájában juttatják a szervezetükbe - így nem jutnak energiatöbblethez, viszont alkoholt is fogyaszthatnak anélkül, hogy híznának.

Az "egyenletből" azonban természetesen kifelejtik, hogy az alkohol semmilyen értékes tápanyagot nem tartalmaz, csak üres kalóriákat. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, amit már nagyanyáink is tudtak, hogy üres gyomorral italozni nem szabad, mert hamar „filmszakadás” vethet véget a bulinak. Az alkohol felszívódása már közvetlenül a szájból megkezdődik, és más, értékes tápanyagokkal szemben elsősorban a gyomorból szívódik fel és nem a vékonybélből. Az alkohol mellett egyes italfélék cukortartalmát is érdemes szem előtt tartani, hiszen a koktélok, pezsgők, likőrök jelentősen megemelik a vércukorszintet, ami rövid időn belül hirtelen le is zuhanhat, akár a hipogklikémia tüneteit is okozva.

Ahogy már feljebb említettem, az alkoholnak hasznos tápanyagtartalma nincs, ellenben a túlzott alkoholfogyasztással járó viselkedési kockázatokkal számolni kell. Ezért valahol félúton kellene a szórakozásban és a táplálkozásban megtalálni az arany középutat. A fiatal szervezetnek is szüksége van fehérjére, zsírra, szénhidrátokra, amelyek elfogyasztása után a mértékletes alkoholfogyasztás sem okozhat problémát a szervezetünkben és a társasági élettől sem vágtuk el magunkat. Bátran ebédeljünk, vacsorázzunk normál mennyiséget az ilyen társasági szituációk előtt vagy közben, a karcsúságunk nem ezen fog múlni, az egészségünk viszont igen.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Figyelem! Népszerű étrend-kiegészítőt hívtak vissza, mert túl sok cinket tartalmaz

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés szerint egy, az Egyesült Államokból származó, online forgalmazott étrend-kiegészítő esetében megállapították, hogy a termék cinktartalma – a weboldalon közzétett információk alapján – meghaladja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által meghatározott tolerálható felső beviteli szintet. A terméket a BioTechUSA Kft. által üzemeltetett ShopBuilder webáruházon keresztül is forgalmazták.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...