Csirkeszárny-variációk

A csirke repülésre nem alkalmas piciny szárnyairól ritkán szól a gasztro-fáma, pedig nagyszerű sülteket készíthetünk belőle.

Legkisebbjeink először a csirkemellből készült fogásokkal ismerkednek meg. Mi már túl vagyunk ezen a szakaszon. Az én gyerekeim konkrétan a fejemre nőttek. Minap a sarki kisközértben dolgozó lány úgy illetett minket, amikor lányommal belibbentünk hozzá, hogy "már leeszi a galuskát a fejéről a gyermek". Náluk, Mikepércsen, ugyanis ezt így mondják. Nagyon örültem a gasztrovonatkozású mondásnak, és jól elkértem tőle, most pedig megosztom itt az oldalon, ahogy múltkor a korábbi gyűjtéseimet.

Ázsiai csirkeszárnyak recept

Szóval nálunk már bőszen készíthető marhasült, fűszeres pörkölt és akár ázsiai ihletésű csirkeszárny. Ez utóbbi alapanyagot azonban ritkán veszem, nem is tudom, milyen elgondolásból. Talán azért, mert kevésbé divatos része a csirkének, és küllemre is megnyerőbb egy sült csirkemell, mint egy szárny. Hja, és azt ki ne hagyjam a sorból, hogy szeretek biztosra menni. Amikor négy gyerek ül az asztalnál, akkor nagyon nehéz olyan ételt eléjük tenni, amit mindenki szeret. Éppen ezért fogtam bele a csirkeszárny-megszerettetési projektbe.

Egy időben, ha egy étterem trendi akart lenni, biztosan szerepet az étlapján barbecue csirkeszárny. A legfinomabbat szerintem az Emke Szállónál adták, abban a hatalmas nagy amerikai étteremben. Ez már idejét múlta, gondoltam, úgyhogy a mostani kedvenccel, az ázsiai ízekkel kezdtem a feladatot. Nincs annál egyszerűbb, mint egy jó pácot készíteni, beleforgatni a husit, aztán a sütő elvégzi helyettünk a csodát.

Ázsiai csirkeszárnyak recept

Tipp

Ha biztosra szeretnénk menni, tehetünk a tepsibe pár kisebb combot is, így aki nem szereti a szárnyat, annak is lesz lehetősége jól lakni.

Ramsay-féle fűszeres csirkeszárnyak recept

Második alkalommal egyik kedvenc, szókimondó fickóm, Gordon Ramsey fűszeres csirkeszárny-variációját tettem a családi vacsoraasztalra. Imádom, hogy nem hosszú húscsipesszel nyúlkál a keverőtálban - fogja, és csupasz kézzel, gyakorlott mozdulatokkal átforgatja a páclében a darabokat. Ezelőtt sok más receptet végigolvastam vagy megnéztem filmen. Lesz még kedvencem, amit elkészítek majd. A módszerem bevált: a gyerekek megkedvelték a ropogós vagy éppen ragacsos csirkeszárnyakat, így nem lesz más választásom!

Ramsay-féle fűszeres csirkeszárnyak recept

Tipp

Van, aki levágja a szárnyak végeit, mert hamar megéghetnek. Aki viszont nem fél tőle, mint én, az ne tegye, mert fantasztikus ropogós lesz, és elrágcsálhatjuk az egészet.

Jövő héten citromos sütiket készítek abból az alkalomból, hogy kezdődik a suli, és belefogtunk a felkészülési időszak vitaminkúrájába. Még az édességekbe is vitamint csempészünk. Addig is ízlelgessük, fűszerezzük a csirkeszárnyakat kedvünkre!

Gréti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.