Állj ellen az édes kísértésnek!

Ebéd után jólesik egy szelet isler vagy egy kisebb kocka csokis süteményszelet, ugye? Pedig tudjuk, hogy nem kellene megennünk, de nem bírunk ellenállni a kísértésnek.

Az édes íz kedvelése velünk született tulajdonságunk, az persze már sok más tényező függvénye, hogy valaki mennyire lesz gyerekként vagy felnőttként édesszájú.

Ugyanakkor ez a tulajdonságunk vezet ahhoz, hogy jellemzően túl sok édes ételt fogyasztunk, ezt meglovagolva az élelmiszeripar is egyre több édes terméket gyárt, és egyre több, alapvetően nem édes ízvilágú élelmiszerben is találunk cukrot. A legújabb gondolattal, miszerint „A cukor méreg!" ugyan nem értek egyet, hiszen nem maga a cukor tehet róla, hogy túl sokat fogyasztunk belőle, inkább a fogyasztói tudatlanság és az élelmiszergyártók marketingstratégiái.

Az viszont tény, hogy évről évre jelentősen nő a túlsúlyosak, elhízottak és az elhízás szövődményes betegségiben szenvedők száma a világon, már nem csak felnőttkorban, hanem egyre korábban, kisgyermekkorban is. Meg kell tanulnunk leszokni az édes íz utáni vágyról, a cukorról.

Ne a szemünkre hallgassunk!

A kiegyensúlyozott és a testsúlycsökkentő étrend során is fontos, hogy tudatosan étkezzünk. Ez számomra nem azt jelenti, hogy „mindenmentes", a forgalmazók vagy éppen egy trend miatt „egészségesnek" titulált (bio)termékeket fogyasztunk, hanem azt jelenti, hogy amikor eszünk/iszunk, akkor tudatában vagyunk annak, hogy az adott étel/ital hogyan illeszthető a mi saját étrendünkbe, milyen előnyei és hátrányai vannak számunkra.

Visszakanyarodva - ne a szemünkre hallgassunk az étteremben, a menzán vagy az üzletekben, hanem gondolkodjunk előre, és legyünk tudatában annak, hogy a leves+húsétel/köret kombináció megfelelően biztosítja a szervezetünk működéséhez szükséges energiát és tápanyagokat, igazából nincs szüksége még arra a jól kinéző csokitortaszeletre harmadik fogásként.

Lássunk néhány tippet, hogy mit tegyünk, ha ránk tör a vágy!

Olvastad már?

Top 5 idegesítő fogyókúrás tévhit

1. Együnk édeset!

Hahh, furán hangzik, tudom. De ha alapvetően édesszájúak vagyunk, akkor nem vezet sehova, ha teljes mértékben megvonjuk magunktól az édes ízű ételeket. Erre sem normál, sem fogyókúrás étrendben nincs szükség, csak ügyesen kell választani. Hiszen a teljes elvonás előbb-utóbb megbosszulja magát, és azon kapjuk majd magunkat, hogy a harmadik szelet sütit fogyasztjuk egy ültő helyünkben.

2. Gyümölcsöt a tányérra!

A gyümölcsök gyakorlatilag bármelyik étkezésbe beilleszthetőek. Testsúlycsökkentő étrendben magas, gyorsan felszívódó szénhidráttartalmuk miatt ne fogyasszuk őket korlátlanul, de energia- és tápanyagtartamukat számolva bátran illesszük be őket tízóraira vagy uzsonnára (pl. egy banánt vagy banános turmixot), ebédnél levesként vagy mártásként, de betölthetik a desszert szerepét is (pl. egy kis fürt szőlő szezonban). Élelmi rost-, vitamin- és ásványianyag-tartalmuk biztosítja azokat a többletérdemeket, amelyekkel egy üres kalóriának tekinthető cukrászsütemény nem rendelkezik.

3. Pár szem mazsola is megoldás lehet!

Az aszalt gyümölcsök koncentrált (gyümölcs)cukortartalmuk miatt nagyon édesek. Ez persze nem előnyös, ha az ember fogyni szeretne, de ha tényleg elsöprően ránk tör az édes íz utáni vágy, akkor pár szem mazsola elrágcsálása eltelítheti ízlelőbimbóinkat anélkül, hogy túl sok extra kalóriát fogyasztanánk. De ez tényleg csak 2-3 szemet jelent, nem egy egész marékkal!

4. Vagy a méz

Hasonló elven működik egy fél kiskanál méz is, forgassuk jól körbe a szánkban, hogy bevonja nyelvünket és nyálkahártyánkat. Fél kiskanál, nem több!

5. Trükkök ételek nélkül

Nem muszáj persze az édes íz "elzavarásához" más ételeket bevetni, jól működhetnek még az alábbi trükkök is:

  • Figyelemelterelés - ez általában nem jön magától, ezt tudatosan kell irányítani. Ebéd után fogjunk azonnal valami tevékenységbe - otthon házimunkába, munkahelyen vessük be magunkat a munkába. 5-10 perc alatt elfelejtjük, hogy nemrég még egy tábla csokira tudtunk csak gondolni.
  • Fogmosás - mossunk fogat ebéd után! A fogkrém mentolos íze hamar kiöli ízellőbimbóinkból az édes íz utáni vágyat.
  • Rágógumi - ha nincs időnk vagy lehetőségünk fogat mosni, akkor jó szolgálatot tesz egy mentolos vagy akár egy gyerekeknek való édes, gyümölcsös rágógumi is, ezek jellemzően cukor- és így energiamentesek.

A fentiek mellett természetesen fennáll még az energia- és szénhidrátmentes édesítőszerekkel édesített ételek fogyasztásának lehetősége is. Itt azonban figyeljünk arra, hogy önmagában az édesítőszer használata nem jelenti azt, hogy az adott termék, az adott étel korlátlanul bármikor, bármilyen mennyiségben fogyasztható.

Címlapról ajánljuk

További cikkek