4 étkezési szokás, amin változtass 50 év felett

50 éves kor felett egy jól összeállított étrenddel és megfelelő mennyiségű mozgással kifejezetten aktív életet lehet élni még évtizedekig – ehhez viszont az alábbi étkezési szokásokat érdemes mellőzni.

Az öregedés áldás és átok is lehet. Bár lehet, hogy bölcsebb és magabiztosabb vagy, az öregedéssel járó fizikai változások embert próbálók lehetnek – és nem tesznek különbséget, mindegy, ki milyen egészségesen élte az életét addig.

A legtöbb, amit az ember tehet az aktív időskorért az az, hogy egészségesen eszik és eleget mozog – most az elsőhöz adunk néhány tippet. 50 éves kor felett ezeket az étkezési szokásaidat már érdemes teljesen, de legalább is nagyrészt hanyagolni.

5 étkezési szokás, amin változtass 50 év felett

Nem eszel elég fehérjét a reggelihez

Ha 50 év felett megfelelően szeretnél étkezni, izomtónust építeni és megőrizni, elengedhetetlen az elegendő mennyiségű fehérje fogyasztása – még inkább, mint a fiatalabb korosztálynál. A szakértők azt mondják, hogy nemcsak az elfogyasztott fehérje típusát kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy mikor esszük azt, ezért is olyan fontos, hogy már a reggelinél elegendőt vigyél be a szervezetedbe.

A legideálisabb az, ha az egész napra elosztva, mindegyik főétkezéshez eszel megfelelő mennyiséget, és nem egy, esetleg két étkezésből próbálod bevinni, amit kell.

Nem elég változatosak a növényi alapú ételeid

A húsfogyasztás csökkentése mind a bolygónak, mind az egészségnek jót tesz – utóbbinak azonban csak akkor, ha okosan csinálja az ember. Érdemes különösen odafigyelni az aminosavak bevitelére. Az állati eredetű termékek és egyes növényi élelmiszerek teljes értékű fehérjéknek minősülnek, mivel mind a kilenc esszenciális aminosavval ellátják a fogyasztót. Ezek azok az aminosavak, amelyeket a szervezet magától nem tud előállítani, ezért kell őket külső forrásokból bevinni. Ha a növényi ételekből rendszeresen hiányoznak ezek az aminosavak, az hosszú távon izomtömeg-veszteséggel és egészségügyi problémákkal járhat.

Nem eszel elég karnitint

Nemcsak a növényi alapú aminosavak jelentenek jelentős változást az izomfenntartásban. Ha a szervezeted nem jut elegendő karnitinhez, egy olyan aminosavhoz, amely főként állati eredetű termékekben található, az ugyanúgy hozzájárulhat az izomvesztéshez – amire a kor előrehaladtával egyébként is egyre nagyobb az esély.

Idősebb felnőtteken végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a karnitin szerepet játszik az energiatermelésben és az izomnövekedésben, valamint a jobb kognitív képességek megtartásában.

Nem fogyasztasz elég D-vitamint

És itt most nem az étrendkiegészítőre gondolunk – a legjobb, ha a megfelelő mennyiséget megtermeli magának a szervezet a napfény hatására, illetve, ha az élelmiszerekből visszük be a fennmaradó hiányt. Az alacsony D-vitamin szint összefüggésbe hozható a magas mellékpajzsmirigyhormon-szinttel, ami az izomvesztéshez kapcsolódik. A D-vitaminban gazdag ételek közé tartozik a lazac, a szardínia, a gomba, a csukamájolaj, a narancslé, a szójatej és a gabonafélék.

Forrásunk volt.


Ezekre is figyelj 40 éves kor felett:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.