41 év után váratlan lépésre szánta el magát a McDonald's

41 éves együttműködés után pénteken bejelentette a McDonald's, hogy a 2020-as nyári olimpiai játékokat már nem szponzorálja.

A McDonald's 1976 óta támogatja az olimpiai játékokat, minden 4 éves ciklusban körülbelül 1 milliárd dollárral hozzájárulva a költségekhez. Pénteken a gyorsétteremlánc bejelentette, hogy 3 évvel korábban felmondanák a szponzori szerződésüket.

A McDonald's szerződése 2020-ig, a Tokiói nyári olimpiáig lett volna érvényben, de azonnali hatállyal felmondták azt, ami így a 2018-as téli olimpiai játékokkal véget is ér.

A McDonald's egy rohamosan fejlődő vállalkozás: az elmúlt hónapokban kezdték el Amerikában a Big Mac ATM-ek használatát, néhány helyen már képernyőről lehet rendelni, több országban pedig már Uberrel is tudunk Mekit rendelni. De ne felejtsük el a disztópiába illő új munkaruhákat sem, amikről már korábban írtunk cikket is.

"Mint a globális fejlődésünk részeként, átgondoltuk a vállalkozás minden szemszögét és a Nemzetközi Olimpiai Szövetséggel közösen döntöttünk úgy, hogy most inkább másra összpontosítunk" - mondta Reutersnek a McDonald's marketing vezetője Silvia Lagnado

A NOB mindenesetre nem siet helyettesíteni a McDonald's hiányát, mert az elmúlt években több kritikát kaptak, hogy olyan cégek támogatása, mint a McDonald's vagy a Coca-Cola rossz üzenetet közvetít a sportolók és a nézők felé egyaránt.

..és ezt olvastad már? Érdemes!

Így várd a vendégeidet!

(forrás: Food & Wine | BBC | Reuters )

Címlapról ajánljuk

További cikkek

4 természetes talajtakaró a gazok ellen

Ha nem szeretnél vesződni a gaz irtásával, pláne nem vegyszerrel, akkor válaszd a természetes talajtakaró növények egyikét. Szemnek jóleső, zöld, praktikus és olcsó: íme, 4 talajtakaró növény, ami nem engedi felszínre törni a gazokat.