Az édesburgonya ezer arca

Évekig csak a filmekből ismertük ezt a zöldséget, de szerencsénkre pár éve hazánkban is igen közkedvelt lett. De mire használhatjuk? És burgonya egyáltalán?

Fűszeres édesburgonyachips recept

Az édesburgonya nem a burgonyafélék csoportjába tartozik, habár gumója küllemre igencsak hasonlít a krumplihoz. A szulákfélékhez sorolhatjuk, és főként a gyökerét fogyasztjuk, azonban fiatal levelei is ehetőek és finomak. Belsejének színe a fehértől a csodaszép napsárgán át a liláig változhat.

Amellett, hogy nagyon ízletes zöldség, számottevő az élelmi rost tartalma, de rengeteg vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz: magas a kálium- és magnézium tartalma, sőt, béta-karotin tartalma is kiemelkedő - utóbbimég a sárgarépáénál is magasabb.

Készül belőle liszt, keményítő, sőt, még szeszes ital is. Otthoni használatban főként köretként fogyasztjuk - ideális sütéshez, főzéshez, de még grillezéshez is. Íze fajtánként változhat, van amelyik a gesztenyére, míg van amelyik a sütőtökre emlékeztet, tehát egészen különleges, kicsit édeskés, isteni.

Egyre több helyen hozzájuthaunk már itthon is, igaz, nem mondható olcsónak, de egyszer mindenképp ki kell próbálni - lássuk, miket is készíthetünk belőle!

Leves

Édeskés íze miatt remekül passzol hozzá az alma, arebarbara, a burgonya, a sütőtök, a sárgarépa és a zeller is. Levest készíthetünk csak magából az édesburgonyából is, de párosíhatjuk valamelyik fent felsorolt hozzávalóval is. Krémlevesként fogyasztva megbolondíthatjuk egy kevés chilivel vagy gyömbérrel, de bátran tehetjük húslevesbe is!

Egytálétel

Tölthetjük, süthetjük, és tehetjük salátákba is. Ha utóbbi mellett döntünk, párosítsuk például feta sajttal, ugyanisnagyon izgalmas párt alkotnak - a burgonya a maga édességével, a feta pedig a krémes-sós ízével pazar, de tovább bolondíthatjuk még egy pár szem kissé kesernyés olívabogyóval vagy babbal is. Számtalan lehetőség rejlik ebben a "burgonyában" nem csak az elkészítése miatt, hanem mert - mint ahogy az előbb is írtuk - , számtalan más zöldségféléhez is szuperül passzol.

Köret

Készíthetjük húsok-például kacsavagy bélszín- mellé, de a halakhoz is éppúgy passzol. Vegetáriánusok ehetik akár grillezve is, tofuval vagy céklával.

Desszert

Süthetünk vele kekszeket, tortákat, sőt még gombócokat is gyúrhatunk, mondjuk némi házi sárgabaracklekvárral leöntve.

Ugye milyen fantasztikusan sokoldalú ez a zöldség?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...