„Az emberi szervezet belső biológiai órák szerint működik, amelyek szabályozzák a működésünket és a viselkedésünket is, gyakorlatilag nem ugyanaz az ember vagyunk reggel, mint este” – mondta Frank Scheer, a Brigham and Women's Hospital orvosi kronobiológiai programjának igazgatója.
Vagyis ugyanaz az étel teljesen más hatással lehet a szervezetünkre attól függően, mikor esszük meg.
Ezt kutatásaiban Daisy Duan, a Johns Hopkins University School of Medicine endokrinológiai, diabetológiai és anyagcsere-tanszékének adjunktusa is igazolta.
Mit tesz a késői vacsora a testünkkel?
Egy vizsgálatban 20 fiatal, egészséges felnőtt ugyanazt a vacsorát ette egyszer este 6-kor, máskor este 10-kor. A késői étkezés után magasabb és tartósabban emelkedett vércukorszintet, valamint csökkent zsírégetést tapasztaltak a kutatók.
Egy másik kísérletből az is kiderült: a késői vacsora akkor is kedvezőtlen hatású, ha nem közvetlenül lefekvés előtt eszünk, hanem hagyunk időt az emésztésre.
Mi állhat a háttérben?
Laboratóriumi vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a későn vacsorázók éhesebbek lehetnek reggelre, kevesebb kalóriát égetnek el, és a szervezetük szövetszinten is inkább a zsírraktározás irányába mozdul el.
Nem csak a súlyunk bánhatja
„Laboratóriumi eredmények alapján feltételezhető, hogy aki rendszeresen későn vacsorázik, nagyobb kockázattal néz szembe anyagcsereproblémák, például 2-es típusú cukorbetegség vagy elhízás terén” – mondja Duan.
Egy másik kutatás szerint az is segítheti a fogyást és az anyagcserejavulást, ha a napi kalóriabevitel nagyobb részét a nap korábbi szakaszára időzítjük, és itt nem csak az anyagcseréről van szó: Duan friss eredményei arra utalnak, hogy azok, akik este 6 után már nem esznek, hosszabb ideig alszanak, mint akik akár éjfélig nassolnak.
Egy 2024-es tanulmány pedig még aggasztóbb összefüggésre hívta fel a figyelmet:
a rendszeres késői étkezés kapcsolatba hozható a korai halálozás magasabb kockázatával.
A konklúzió egyértelmű: a legtöbb embernek érdemes lenne korlátozni az esti, esetleg éjszakai étkezést.
Mikor ideális vacsorázni?
A kutatók nem neveztek meg egyetlen tökéletes időpontot, de Duan szerint legalább két órát, ideális esetben még többet, érdemes hagyni vacsora és lefekvés között. Collin Popp, a NYU Grossman School of Medicine adjunktusa szerint jó célkitűzés lehet, ha este 5 és 7 óra között vacsorázunk.
„Persze az élet néha közbeszól, és előfordul, hogy későbbre csúszik az étkezés. Nem kell tragédiaként megélni, főleg ha ritkán fordul elő. Csak próbáljunk meg nem hatalmas lakomát csapni közvetlenül lefekvés előtt” – teszi hozzá.
A kutatások alapján az is fontos, hogy a vacsora ne a nap leglaktatóbb étkezése legyen. A kalóriák nagyobb részét inkább reggel vagy a nap közepén érdemes elfogyasztani!
Hogyan szokjunk át a korábbi vacsorára?
Ha eddig későn ettél időhiány vagy megszokás miatt, nem könnyű egyik napról a másikra váltani.
A kutató véleménye
Segíthet az is, ha konkrét „konyhazárási” időpontot jelölsz ki magadnak. Nem kell rögtön drasztikus változtatás: kezdd azzal, hogy lefekvés előtt egy órával már nem eszel, majd fokozatosan növeld ezt két, majd három órára.