Magam nem győzök elegendőt bespájzolni, vagyis behűtőzni belőle, mert valahogy a tervezett mennyiség időnek előtte elfogy. Az unokák várható felbukkanása idején két ibrikben hűsöl a bolgár uborkaleves, a tarator. Az egyikben dúsan kaprozott, a másikban, az unokáknak szántban, kapor nélküli változat vár sorára.
A recept nagyon egyszerű, eredeti és bolgár, és az szja-nak, pontosabban az adó- és bolgár konyhaügyekben jártas Zsekova Dancsénak köszönhetem, aki könyvelőmnek írt válaszleveléhez mellékelte a receptet, amit aztán én is megkaptam. Mi több, nagy örömömben, hogy nem kell adót fizetnem, azonnal el is készítettem, és azóta állandó „lakója” hűtőmnek. A gyerekek levesébe kapor helyett egy kis borsikafüvet aprítok, mert egy markánsan ízesített tökfőzelék messzemenő következményeként a nagyobbik unokánál a kapor szóba sem jöhet, a kisebbik pedig, mint annyi minden másban, ebben is követi unokatestvérét… De mindegy is, hogy kaporral vagy nélküle, nagy melegben kellemesen hűsítő, üdítő leves.
Szóval üljünk tort, lakmározzunk taratort! Amúgy a tor alapszóból fejlődött-alakult ki a torok és a torkos szavunk is, akár mondhatjuk azt is, nyáron engedjünk le bőségesen torkunkon taratort! A tor és a tarator szavak ugyan részben azonos alakúak, viszont a bolgár etimológiához finoman szólva sem konyítok, nem hiszem, hogy lenne jelentésbeli közük egymáshoz. De jól hangzik, amikor skandálják a gyerekek: tor-tor-tor, ma is legyen tarator!
Mari nagyi
