Komoly egészségügyi krízis után változtatott életén Tóth Vera

Egy váratlan rosszullét miatt Tóth Verát mentő szállította a sürgősségire – az ijesztő élmény rádöbbentette, hogy ideje változtatni.

Közel egy éve hozta meg a nagy döntést Tóth Vera: új alapokra helyezte életmódját. Nem zár ki ételeket az étrendjéből, inkább az arányokra és az energiatartalomra figyel oda tudatosan. Az átalakulása látványos, jóval karcsúbb lett – de mindehhez kellett egy erős belső késztetés, egy olyan fordulópont, ami igazán motiválta a változásra.

Tóth Vera
Komoly egészségügyi krízis után változtatott életén Tóth Vera
Schumy Csaba

Húszéves történet az életemben, hogy változtassak testsúlyomon. Először gyomorműtéttel próbálkoztam, de rájöttem, nem ez a megoldás. Tavaly aztán valami átkattant, és komolyabb változtatásba fogtam. (…)A sürgősségire történő rohanás mentővel nagy pofon volt, másnaptól kezdve váltottam életmódon

– mondta a Ridikülben Tóth Vera, amit a story.hu szemlézett. 

Tóth Vera hangsúlyozta, hogy nem a súlya miatt döntött a változtatás mellett, hanem az egészsége megőrzése volt számára a legfontosabb. Őszintén elmondta azt is, hogy az új életvitel nem működik spontán módon – előre kell terveznie: amikor fellépésre vagy forgatásra indul, mindig saját készítésű ételt visz magával, így elkerülheti, hogy kompromisszumokra kényszerüljön.

Az énekesnő elmondása szerint ma már mindig van nála valamilyen étel, legyen szó koncertről vagy utazásról. Úgy érzi, ez az életmód teljesen beépült a mindennapjaiba, és már szinte nem is emlékszik arra, milyen volt korábban, mielőtt életmódot váltott.

Címlapkép: Schumy Csaba

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.