Segítünk megfejteni, mit jelentenek a kódok a tojások héján

Emelje fel a kezét, aki tudja, milyen információkat rejt a tojáson található betűkből és számokból álló jelölés! A jelölés első elemét, azt, hogy mélyalmos vagy például ketreces tojásról van-e szó, sokan ismerik, de most végigmegyünk az egész soron, hogy legközelebb tudatosabban szemlélhesse mindenki az abszolút fehérjeforrást.

Annak ellenére, hogy a tojás is a mindennapi eledeleink között szerepel valamilyen formában, valószínűleg sokkal kevesebbet tudunk róla, mint lehetne. Pedig az adatok rendelkezésünkre állnak: mind a hazai, mind az uniós előírások értelmében fel kell tüntetni minden szükséges információt a tojásokon a termelés vagy a csomagolás helyén.

Kereskedelmi forgalomban egyébként leginkább tyúktojás kapható, ezen felül legfeljebb fürj-, vagy ritkább esetben strucctojással találkozhatunk. Ez azért is van így, mert ezeknek a tojásoknak a legvastagabb a kutikularétege, amely védi a tojásokat a fertőzések ellen. Ez a réteg a kacsatojásnál például nagyon vékony, ez utóbbi ezért sem kapható szimpla boltokban.

Ezzel az ábrával könnyen el tudsz igazodni a jelölések között

A fenti kép remek referencia, amelynek nyomán végig tudunk menni az egész soron.

Az első szám a bevezetőben is emlegetett állattartási technológia. Ezen belül négy csoportot különböztetünk meg:

  • 0: bio/ökológiai tartás – szabadtartású, biotakarmánnyal etetett tojótyúkok tojása
  • 1: szabadtartású – hagyományos tanyasi, udvaros tartású állatoktól (4 m2 jut egy tyúkra, az állatok szabadon keresik élelmüket)
  • 2: mélyalmos – 15-25 centis alomréteg van az istállóban, 9-18 tyúk él egy m2-en
  • 3: ketreces – ez „árutojás” néven is ismert, 2-4 szintes ketrecekben élnek a tyúkok, egy tyúkra 750 cm2 lakrész jut.
Mostantól sokkal egyszerűbben tudsz majd válogatni a tojások között

Ez alapján nem véletlen, hogy a 0-1-es tojások a legjobbak, legfinomabbak. Természetesen az ár sem mindegy, ezt tudjuk jól, de ha tehetjük, válasszuk a szabadtartású tyúkok tojásait.
A következő elemek magától értetődőek, nem szorulnak részletesebb magyarázatra:

  • 2. elem: országkód (az ország ISO kódja, Magyarország esetében HU)
  • 3. elem: a megye vagy a főváros kódja (01-20 közötti szám)
  • 4. elem: az állat-egyészségügyi kerület sorszáma (egy karakter)
  • 5. elem: a tojás fajtájának jele (pl. T= tojótyúk-tojás)
  • 6. elem: az állattartó telep sorszáza kerületben (minden esetben kétjegyű szám)
  • 7. elem: a perjel utáni szám az istálló számát jelöli

A méret is számít

Ha már a tojásnál tartunk, a méretezés is központilag szabályozott.

Négyféle méretbe sorolhatjuk őket:

  • S (kicsi): 53 grammnál kevesebb
  • M (közepes): 53-63 gramm
  • L (nagy): 63-73 gramm
  • XL (nagyon nagy): legalább 73 gramm

Ezen információk tudatában reméljük, mostantól könnyebb lesz a tojásválasztás!


Ezeket az érdekességeket is olvasd el:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...