Megnyitott New Yorkban a magyar Smashy: meglepő, hogy fogadták az amerikaiak

Nemrég nyitotta meg új Smashy Burger egységét New Yorkban Tóth Simon és bátyja, Máté. Úgy tűnik, osztatlan sikert arattak a tengerentúlon (is).

Az itthon már 15 Simon's Burger egységgel rendelkező testvérpár fiatalabbik tagjával mi is készítettünk interjút, röviddel azután, hogy a hamburger műfaját kedvelők körében nem volt olyan, aki ne hallott volna róluk. Most egy újabb mérföldkő érkezett el a magyar hamburgerező életében: új Smashy Burger-egységük ezúttal New Yorkban nyitott meg.

Hamburger
Megnyitott New Yorkban a magyar Smashy: őrület, mennyien voltak kíváncsiak rá
via

Tóth Simonnal a Forbes készített online interjút, aki a New York-i szállodája halljából jelentkezett be.

Nemcsak azt kell még feldolgozni, hogy itt van, megnyílt az étterem, hanem azt is, hogy több mint ezer ember jött el az első napra. Ez egy olyan visszajelzés, ami nemcsak az otthoni munkánkat validálja, hanem azt az elmúlt pár hónapot is, amit ideraktunk, amennyi pénzt és munkát behoztunk ide. Nagyon jó érzés, hogy ennyire jól sült el az egész dolog

 – mondta el.

A nyitáskor ezer hamburgert osztottak szét ingyen, de ennél jóval többen voltak az étteremben. Tóth Simon elmondása szerint az utóbbi időben keveset aludt, hiába van már itthon 20 sikeres egységük (ezek között a hozzájuk tartozó Simon's Burger, Smashy és Buddy's is fellelhető nálunk).

Így fogadták az amerikaiak a magyar hamburgert

A kinti előkészületeket Lehoczky Simon vezényelte le, aki a budapesti Smashy üzletvezetője. Az ő feladata volt összerakni a rendszert, hogy kint is ugyanazt a minőséget tudják hozni, mint amit itthon. A New York-i nyitás még az itthoni Simon's Burgeres megnyitókat is felülmúlta.

Meg voltunk döbbenve, hogy mi ez a nagy érdeklődés, mert otthon a populárisabb Simon’s sem tudja hozni a vidéki nyitásoknál ugyanezt a tömeget.

Tóth Simon elmondása szerint a rendőrök is jól kezelték a tömeget, mert volt olyan, aki két órát sorba állt az ételért. Még a helyi önkormányzattól is elmentek hozzájuk, hogy gratuláljanak.

Az, hogy valami Budapestről, Európából érkezik, nagyon izgalmas számukra. Legalább ugyanannyira, mint nekünk New York.

Olyan visszajelzések is érkeztek hozzájuk, hogy az ottaniak tudják, hol van Budapest, és annyira érdekelte őket ez az egész, ami tőlünk érkezik, hogy el kellett menniük a nyitásra.

Itt tényleg rajonganak mindenért, ami európai. Jólesik, hogy nem nézik le Budapestet, és ugyanakkora rajongás veszi körül, mint mondjuk Párizst, vagy Franciaországot vagy Olaszországot.

A marketingről elmondta, hogy a recept és menetrend is ugyanaz, mint itthon. Az influenszermarketing és minden egyéb is teljesen jól működött, pedig tartottak tőle, hogy a helyiek hogy fogadják ezeket.

Az amerikai közönség az extrém befogadó és kedves. Sokszor mondjuk is, hogy felszínesek, de most, hogy túl vagyunk a nyitónapon, és tudtam velük beszélgetni, nekem abszolút pozitív csalódás volt

– mesélte Tóth Simon.

A marketingkampányokkal még nagyobb fokozatra kapcsolnak, hogy biztos vendégkört tudjanak kialakítani.

Forrásunk volt.

Címlapfotó.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.