Segíts újra sütivel!

Újra indult a Segítsüti! Ezúttal a Mosoly Alapítvány javára lehet licitálni, amihez idén is harminc gasztroblogger csatlakozott!

Még 2009-ben indult el a Segítsüti kezdeményezés, amely gasztrobloggerekkel együttműködve jótékonysági árverést szerveztek. A pozitív fogadtatás és az egyértelmű siker eredménye képpen immáron már évi két alkalommal, tavasszal és ősszel is megrendezésre kerül.

Most szeptemberben harminc közreműködő vállalta, hogy édességet készít a Segítsüti őszi árverésre és a legtöbbet licitáló nyertesnek újra elkészíti a blogokon a Segítsüti-logóval ellátott finomságokat. Licitálni minimum ezer forintos összeggel lehet, már láthatóak a licitre bocsátott sütik és a szervezők a befolyt összegből a Mosoly Alapítvány számára szeretnének olyan eszközöket beszerezni, amelyek a gyermekek gyógyulását.

Mosoly Alapítvány

Ingyenes művészeti- és meseterápiákkal gyógyítják azoknak a gyerekeknek a lelkét, akiknek testét valamilyen súlyos betegséggel vívott harc viselte meg. Szinte minden esetben hosszan tartó kórházi kezelésben részesülnek, vagy azon vannak túl, fizikai és pszichés traumákon mentek keresztül. A Mosoly Alapítvány munkatársai igyekeznek őket és családtagjaikat is a művészet és mese erejével segíteni, hogy sérüléseiket mihamarabb feldolgozhassák. Működésük 18 éve alatt közel tízezer gyermeknek tudtak ebben segítségére lenni.

A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet megtenni, egy egyszerű regisztráció, aktív e-mail-hozzáférés segítségével. Céges árverés menüpont alatt a céges támogatóknak külön licitálási lehetőséget biztosítanak.A választás persze nem könnyű, hiszen idén is szebbnél-szebb édességekkel kápráztatnak el bennünket. Szeptember 24., csütörtök délután 16 óráig licitálhattok és szerezhetitek meg kedvenceteket!

Ide kattintva licitálhatsz a sütire!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.