Piskóta kisokos

Neki sem állok, biztos megint összeesik, kiszárad vagy fojtós lesz – legrosszabb esetben mindhárom. Ismerősen cseng? Most leszámolunk a félelmekkel és megmutatjuk, hogyan készíthetsz habkönnyű piskótát!

Kiindulási pont

Ahhoz, hogy tökéletes piskótát süssünk, nem árt tisztában lenni az áhított végeredmény ismérveivel és az alapokkal:

  1. A jó piskóta könnyű, levegős, lyukacsos és cseppet sem fojtós. (Akik azt állítják, azért nem szeretik a piskótát, mert fojtós, nem ettek még igazit.)
  2. Hozzávalók: tojás, cukor, liszt, 1:1:1 arányban, azaz 1 tojáshoz 1 evőkanálnyi cukorral (2 dkg) és 1 evőkanálnyi liszttel (2 dkg) számoljunk. (Legtöbbször 6 tojásos piskóta készül.)
  3. A közhiedelemmel szemben nem kell bele sütőpor, csipet sót viszont adhatunk a tésztához.

Fantasztikus oreós-csokoládés pite >>

A piskótakészítés fortélyai

  • Levegő, levegő, levegő: a piskótakészítés alfája és ómegája. A cél minél több levegő juttatása a tésztába. Ennek érdekében a tojássárgáját és a fehérjét mindig külön-külön habosítsuk, illetve a lisztet szitáljuk át. (A tojássárgáját nem elég összekeverni a cukorral, fehéredésig járassuk a gépet! )
  • Számít a sorrend: a fehérjehabhoz keverjük a felhabosított cukros tojássárgákat, ne pedig fordítva (különben szökik a levegő az előzőből), és a végén ehhez szitáljuk hozzá a lisztet. Mindezt nagyon óvatosan végezzük, hogy ne törjön össze a hab, félkörös, alulról felfelé irányuló mozdulatokkal keverjük a tésztát, és közben a tálat is lehet forgatni.
  • A sütőforma alját bélelhetjük sütőpapírral, de előkészíthetjük a vajazós-lisztezős módszerrel, ám csak a forma aljára kerüljön vaj és liszt, az oldalára sosem.
  • Mindig előmelegített sütőbe (180 fok, nem légkeverés!) dugjuk a tésztát. Az ajtót résnyire kitámaszthatjuk egy fakanál nyelével vagy hurkapácával, hogy a sütés közben keletkező gőz távozni tudjon (a piskótatészta nem szereti a gőzt).
  • Sütőajtót nyitogatni tilos, kukucskálni az üvegajtón szabad.
  • A sütési idő felénél (kb. 15 perc után) csökkenthetjük 10-15 fokkal a hőt.
  • Mielőtt késznek nyilvánítanánk, végezzünk tűpróbát!
  • A formában hagyjuk hűlni a piskótát, langyosan már áttehetjük rácsra, hogy ott hűljön ki teljesen.

Finomabbnál finomabb piskótákért kattints a képre!

{ GALÉRIA = title:Im%C3%A1dnival%C3%B3%20pisk%C3%B3t%C3%A1k, 0,1,2,3,4 }

Zöldségből is süthetsz sütit! >>

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Fantasztikus piskóta receptekért kattints ide >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...