Drámai kisfilm arról, mit él át egy bántalmazott nő, ha elfelejt egy pohár tejfölt

Az Ökomenikus Segélyszervezet segítséget nyújt azoknak, akik kapcsolati erőszakban részesülnek.

A verbális erőszak a bántalmazás olyan formája, amely nem hagy ugyan sebeket az áldozat testén, de éppoly fájdalmas, feldolgozása pedig sokkal tovább tarthat, mint a testi erőszaké.

Magyarországon, minden második felnőtt nő élt már át szavakkal történő bántalmazást partnere részéről, ennek formája pedig rendkívül sokféle lehet: a megalázás, a kritizálás, a manipulatív kényszerítés, a gúnyolódás, a megszégyenítés, a durva követelőzés, de a közöny is ide sorolható.

A szavakkal okozott erőszak többek közt a bűntudatkeltést, a fenyegetést, az állandó ellenőrizgetést és a megfélemlítést foglalja magába.

A szeretet nem árt

Az Ökumenikus Segélyszervezet ezúttal is igyekszik felhívni a figyelmet a kapcsolati erőszak jeleire, illetve a megoldás lehetőségeire. „A szeretet nem árt” címmel indítottak kampányt, melyben a történetek valós áldozatok elbeszéléseiből születtek. Az első kisfilmben – melyet 3 másik követ majd a későbbiekben – Balsai Mónika és Thuróczy Szabolcs színészek szerepelnek.

Az elfelejtett tejföl” című rövidfilmben egy bevásárlásból éppen hazaérkező nő belső drámáját látjuk, és a rettegést, hogy ügyetlenkedése, késlekedése miatt szembekerülhet bántalmazója haragjával.

Egyre rosszabb a helyzet

Az elmúlt években a probléma az országban nemhogy javuló tendenciát nem mutat, hanem kifejezetten romlott a helyzet:

Magyarországon 2020-ban 88 százalékkal több kapcsolati erőszak történt, mint egy évvel korábban, ennek a növekedésnek pedig 86 százalékát nők elleni erőszak teszi ki.

A kapcsolati erőszak ügyében indított rendőrségi eljárások 61 százaléka végződik vádemeléssel, 27 százalékban viszont a magánindítvány hiánya miatt kerül sor a feljelentés elutasítására vagy a nyomozás megszüntetésére.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a mostani kampányhoz egy weboldalt is létrehozott, amelyen keresztül az áldozatok különböző erre szakosodott szakemberektől kérhetnek segítséget. Az online, anonim tanácsadás mellett lehetőség van az úgynevezett krízisambulanciák felkeresésére is az oldalon keresztül, ezek négy helyszínen (Budapest, Miskolc, Szolnok, Orosháza) találhatóak meg, és mindenütt személyes tanácsadást nyújtanak a kapcsolati erőszak témakörében. További információ ITT érhető el.

Forrásaink voltak.


Még több társadalmi téma:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...