Most megtudhatod, miből készül az Év pálinkája

Az ország kereskedelmi főzdéi idén is elkészítették közös pálinkaházasításukat, amelybe az Év pálinkája 2016 versenyen kiválasztott tíz legjobb birspálinka kerül.

Ma lezárult a pálinkafőző szakma szimbolikus összefogását jelképező Év pálinkája 2016 verseny. A zsűri döntése alapján ezúttal a Márton és Lányai, a Zimek, a Nobilis, a Cruxx, a Békés, a Gyulai, a Csalló, a Schiszler, a Tokaj Spirit, és a Spiritus Primuspálinkafőzdék tételei kerülnek az Év Pálinkájába.

Birsből készül az Év pálinkája

A versenyen a tételek kiválasztása a nemzetközi szabványoknak megfelelő húsz pontos rendszerben történt. A szakértők vakkóstolás során választották ki a házasítás gerincét adó párlatot, majd a többi tétel hozzáadásával díszítették. A pályázatra januárig lehetett jelentkezni és mintákat beküldeni. A kész termék több hónapos pihenés után sorszámozott díszüvegben kerül kereskedelmi forgalomba.

Magyarország pálinkafőzdéi 2011 óta készítik el az Év pálinkáját, igazodva a Budapesti Pálinkafesztivál gyümölcs tematikájához. A cél az adott év gyümölcsének és a belőle készülő pálinkák sokszínűségének bemutatása. Magyarországon négy birsfajta közismert, a legelterjedtebbek a Bereczki és a Konstantinápolyi.

További információt az Év Pálinkájáról itt találsz!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Osztrák krumplisaláta

Ha Bécsben járok, mindenképpen ennem KELL Wiener Schnitzel-t (bécsi szeletet)! Sokszor volt már szerencsénk egymáshoz, de talán legutóbb adták hozzá a legfinomabb krumplisalátát. Ezt ...

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...