A HUN-REN–ELTE–MTM Integratív Ökológiai Kutatócsoport munkatársai ezúttal a közönséges gömbászkák (Armadillidium vulgare) viselkedését vizsgálták. Arra keresték a választ, hogy a mikroműanyag jelenléte miként befolyásolja ezeknek a talajlakó állatoknak az ösztönös reakcióit. Az eredmény egyértelmű volt: azok az egyedek, amelyek szervezetében mikroműanyag halmozódott fel, jóval vakmerőbb viselkedést mutattak, mint társaik. Ez a „kockázatvállalás” a természetes környezetben súlyos következményekkel járhat, hiszen az óvatlanság csökkentheti az állatok túlélési esélyeit.
A kutatás jelentőségét az is mutatja, hogy korábban nem volt rá tudományos bizonyíték, miszerint a mikroműanyagok közvetlenül hatnának a viselkedésre. Ezzel a tanulmánnyal most sikerült elsőként igazolni, hogy ezek a mikroszkopikus szennyeződések túlmutatnak a testi terhelésen: hatással lehetnek az idegrendszer működésére és a természetes ösztönök szabályozására is.
A mikroműanyagokat jellemzően 1 mikrométer és 1 milliméter közé eső műanyagtöredékeknek tekintik, és mára sajnos mindenhol jelen vannak – az óceánok mélyén, a talajban, sőt még a levegőben is. A friss kutatási eredményeket az Environmental Pollution tudományos folyóirat publikálta, Horváth Gergely, Herczeg Dávid és Herczeg Gábor vezetésével.
A közönséges gömbászkák fontos szerepet játszanak a talajban az elhalt növényi anyagok lebontása révén. Ezek az apró állatok veszély esetén összegömbölyödnek. Az összegömbölyödött, mozdulatlan ászkák lágy hasi részéhez a kisebb ragadozók nem férnek hozzá, a nagyobbak pedig könnyen szem elől téveszthetik őket ebben az állapotban
– magyarázza Horváth Gergely.
Korábbi vizsgálatok már rámutattak arra, hogy az ászkarákok egyénenként eltérően reagálnak veszélyhelyzetre: egyes példányok hosszabb ideig tartják a védekezésként szolgáló gömb alakot, míg mások gyorsabban visszatérnek eredeti testhelyzetükbe – ez utóbbiakat bátrabbnak, merészebbnek tekintik a kutatók. A mostani kísérlet során azonban új megfigyelés született: azok az egyedek, amelyek étrendjébe mikroműanyag – pontosabban apró polisztirol gyöngy – is bekerült, lényegesen gyorsabban hagyták abba a védekező testtartást. Ez arra utal, hogy kevésbé óvatosak, nagyobb kockázatot vállalnak, mint azok a társaik, akik nem kerültek kapcsolatba ezekkel a szennyező anyagokkal.
A kutatás további fontos megállapítása, hogy a mikroműanyagnak kitett állatok viselkedése kevésbé mutatott egyéni eltéréseket. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az átlagos viselkedésmintákat, hanem azok sokféleségét – vagyis a viselkedés rugalmasságát – is csökkentheti a mikroműanyag jelenléte a szervezetben.
Ez jelzi, hogy az egyedi viselkedési stratégiák fő komponensei, azaz az átlagos viselkedés (mennyire vagyok kockázatvállaló?) és a viselkedési változatosság (mennyire hasonlít a kockázatvállalásom a hét különböző napjain?) a mikroműanyag hatására összekapcsolódhatnak, azaz a független evolúciójuk nehézségekbe ütközhet
– mutat rá Herczeg Gábor, a kutatócsoport vezetője.
A mikroműanyagok hosszú távú szennyezőként jelen vannak nemcsak a tengerekben, hanem a szárazföldi élőhelyeken is, és számos negatív következményük csak most kezd igazán kirajzolódni. Bár az élettani és viselkedésbeli hatásokról már egyre több adat áll rendelkezésre, a közvetett következmények feltérképezése még gyerekcipőben jár. „Nem zárható ki az sem, hogy a mikroműanyagok felszínén – a különféle vegyi anyagok mellett – aktív, fertőző kórokozók is megtapadhatnak, és így potenciális veszélyforrásként működhetnek” – magyarázza Herczeg Dávid.
Ami a vizsgált ászkarákokat illeti, a kutatások szerint a mikroműanyagok csökkenthetik az állatok védekező viselkedésének hatékonyságát, így kiszolgáltatottabbá válhatnak a ragadozókkal szemben. Ennek hosszabb távon akár az adott faj egyedszámának visszaesése is lehet a következménye. Az ELTE kutatócsoportja továbbra is aktívan vizsgálja a mikroműanyagok viselkedést befolyásoló hatásait, hogy teljesebb képet kaphassunk ezeknek az apró, de veszélyes részecskéknek a természetre gyakorolt hatásáról.
Még több információ a mikroműanyagokról:
