Törölték a nyíregyházi Mere üzletet a nyilvántartásból

Most akkor mégsem lesz Mere üzlet Nyíregyházán?

Ismét nagy a felhajtás a Mere üzletei körül. Napról napra jönnek ki új információk az orosz diszkontláncról, mely elvileg azzal tarolja majd le a Lidlt és az Aldit, hogy náluk is olcsóbb lesz - főként emiatt várják nagyon sokan, hogy végre megnyissa első üzletét a Mere.

Mere felirat
Törölték a nyíregyházi Mere üzletet a nyilvántartásból

Néhány napja még az a hír járta, hogy Nyíregyházán már tavaly tavasszal bejegyeztek egy Mere-üzletet az Országos Kereskedelmi Nyilvántartásba. A helyszíni beszámolók szerint azonban a címen található üzlethelyiségnél még csak jele sem volt annak, hogy a diszkontlánc üzletet nyitott volna, vagy ilyet tervezne.

A bejelentés a vonatkozó jogszabályban előírtaknak megfelelt, így nyilvántartásba vétele megtörtént. Az üzlet tényleges megnyitására – a kereskedő döntése alapján – nem került sor. Időközben az üzlethelyiség használatának jogviszonyában változás történt, ezért a MERE Áruház a nyilvántartásból hivatalból 2025. január 31. napjával törlésre került

– írta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Hírportál, mely megkereste a nyíregyházi polgármesteri hivatalt.

Tehát egy darabig tényleg tervben volt Nyíregyházán egy Mere-üzlet, de végül, úgy tűnik, nem nyílik meg.

Forrásunk volt.


Még több érdekesség itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...