Még a kocadohányzás is drámaian növeli a súlyos agyvérzés esélyét

Ha azt hinnéd, hogy az alkalmankénti dohányzás nem olyan nagy probléma, akkor gondold újra – elősegítheti a stroke kialakulását.

Egy friss kutatás szerint már az is drámaian megemeli az egyik fajta stroke (subarachnoidális vérzés) kialakulásának esélyét, ha valaki csak alkalmanként cigarettázik. A subarachnoidális vérzést nem szabad félvállról venni: maradandó károsodást, sőt, akár halált is okozhat.

A Helsinki Egyetem és az egyetemi kórház kutatói 16 ezer, ugyanahhoz a nemhez tartozó ikerpár adatait vizsgálták meg, arra voltak kíváncsiak, hogy a SAH-nak van-e valami genetikai hajlamosító tényezője. Ekkor derült ki, hogy a dohányzóknál – még azoknál is, akik csak ritkán cigarettáztak – magasabb eséllyel alakult ki ez a fajta agyvérzés. Az ikerpárok közül azoknak volt magasabb erre az esélyük, akik dohányoztak, míg a pár másik felének ritkábban alakult ki ilyen fajta stroke-ja.

Az is érdekes, hogy az eredmények függetlenek voltak a magas vérnyomástól, ami azt jelenti, hogy ez esetben nem a dohányosoknál gyakrabban kialakuló magas vérnyomás volt a stroke okozója, hanem valami teljesen más folyamat játszott szerepet benne. Kiderült az is, hogy a SAH-nál nagyon kicsit játszik csak szerepet a genetikai faktor, inkább a környezeti és életmódbeli problémákról van szó.

Ez azért szerencsés, mert a SAH előfordulásának esélyét így csökkenteni lehet a környezeti faktorok és életmódbeli problémák kiküszöbölésével, így például a dohányzás abbahagyásával is.

Korábbi kutatások is bizonyították már, hogy az alkalmankénti dohányzás is káros: egy 2016-os kutatás például azt állapította meg, hogy akik naponta egy cigarettát szívnak el, azoknak is 64 százalékkal magasabb az esélyük a korai halálozásra, mint a nem dohányzóknak.

via GIPHY

Ez azért lehet így, mert a cigarettából kioldódó, kifüstölő méreganyagok összeadódnak, és nem ürülnek ki a szervezetből olyan gyorsan. Bár a kocadohányosok nincsenek akkora veszélyben, mint a rendszeresen dohányzók, az biztos, hogy még így is mérgezik a saját szervezetüket. Szakértők szerint minden egyes szál cigaretta keringési betegséggel kapcsolatos kockázatot jelent, ráadásul a tüdőrák is sokkal inkább kapcsolódik ahhoz, hogy valaki hány éven át dohányzik, mint ahhoz, hogy naponta hány cigarettát szív el.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy egy idő után a kocadohányosok is gyakrabban szívják a cigarettát a nikotinfüggőséget okozó hatása miatt, így még ha valaki azt is hiszi, hogy ritkán cigizik, valószínűleg komolyabb dohányos, mint ahogyan azt gondolja.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Címlapkép: Getty Images

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tormás-majonézes krumplisaláta

Ez a tormás-majonézes krumplisaláta nálunk mindig a húsvéti asztal egyik főszereplője: krémes, pikánsan csípős, és tökéletesen kiegészíti a sonkát. Az alap ugyan egyszerű, de a ...

Ecetes torma házilag

Bár csíp, könnyeket csal a szemünkbe a készítés és a fogyasztás során is, mégsem tudjuk elképzelni a húsvétot ecetes torma nélkül. A bolti verziók gyakran túl édesek vagy nem elég ...

Címlapról ajánljuk

Készítsd a pékek trükkjével az idei fonott kalácsot – Napokig...

A fonott kalács a húsvét egyik jelképe, ami majdnem minden családban az ünnepi asztalra kerül. Vannak, akik nem bajlódnak otthoni elkészítésével, hanem inkább pékségben szerzik be a foszlós pékárut, azonban mai Napi Tippünkben megpróbálunk elcsábítani titeket a házi verzió elkészítésére, amihez egy szuper trükköt mutatunk. Így napokig friss és foszlós marad majd a kalácsotok.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Kalácsmuffin

Ez a kalácsmuffin nem maradékmentés, hanem eleve így terveztük: frissen dagasztott, puha tésztából készül, amit két irányba vittünk el. Az egyik fele édesebb, klasszikus kalácsos ...