Maszat Nap az autizmussal élő gyerekeknek!

Több mint 60 autista gyermek próbálta már a Maszat Nap foglalkozásait, ahol a csokikészítés élményterápiaként szolgál.

A Mozaik Egyesület és a Kockacsoki Csokoládémanufaktúra közös programján a gyerekek megismerkedhetnek a kézműves csokoládé készítésével, és haza is vihetik a saját hagyományos technológiával készített, kizárólag természetes és minőségi alapanyagokból álló csokoládéikat. Mindeközben észrevétlenül fejlődik a szociális képességük, és együttműködést tanulnak.

A MOL Gyermekgyógyító programján elnyert támogatásnak köszönhetően 2016. június végéig összesen 12 élményterápiás foglalkozást szerveznek.

A gyermekek a foglalkozáson Maszat Naplót kapnak, amit a szervezők előzetesen megküldenek a szülők, pedagógusok számára azért, hogy a gyermekek otthon fel tudjanak készülni a programra. A naplót a gyermekek a foglalkozáson kitöltik, így az élmények a jövőben is bármikor felidézhetők. Az eddigi foglalkozásokról kivétel nélkül pozitív visszajelzések születtek.

Részletek néhány levélből, a Maszat Napról:

„Nagyon élveztem a foglalkozásokat, jó volt ilyen boldognak látni a gyerekeket. M. azóta is minden nap a csokiműhelyes lapot nézegeti az én-könyvében! Köszönjük!!!!!!"

„Gyermekünk újból szeretne Maszat Napra menni. Ezt mindennap mondja. Nem hiszem, hogy lehetne jobban csinálni."

Az autizmus spektrumzavar a leggyorsabban növekvő létszámú fogyatékossági csoport a világon, évente több gyermeket diagnosztizálnak autizmussal, mint rákkal, cukorbetegséggel és AIDS-cel együttvéve. A nemzetközi kutatási eredmények szerint az autizmus előfordulási gyakorisága 1% körüli, ami hazánkban kb.100.000 autista embert jelent.

Az autizmus olyan állapot, ami jelenlegi tudásunk szerint nem gyógyítható. Az autista emberek nehézségekkel küzdenek a kommunikáció és a társas kapcsolatok területén, gondolkodásuk sokszor merev, rugalmatlan, vagyis pont azok a készségeik sérültek, amiket naponta használunk és leginkább szükségesek emberi kapcsolatainak kialakításához és fenntartásához.

A szervezők várják a jelentkezőket az ingyenes programra! Részletek itt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.