Macaron és pálinka édes találkozása

Az Élelmiszer Szakma napján részt vett a NoSalty.hu csapata is, a Zsindelyes Pálinkafőzdével karöltve. A két cég sokáig gondolkodott, hogy miként is jelenjen meg a rendezvényen, és végül a nagy népszerűségnek örvendő pálinkás macaronban egyesültek.

Amit a Zsindelyesről tudni kell

A pálinkafőzde elnevezése utal a településre, ahol a pálinkafőző található, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tájegységekre jellemző tetőfedési hagyományokra is, hangsúlyozva a tradicionális pálinkafőzés jellegét.

A Zsindelyes Pálinkafőzde négy alapító taggal családi vállalkozásban, gyümölcspálinkák előállításával, majd azok palackozásával kezdte működését. A cég dinamikusan fejlődik, ami meglátszik az újabb gyártó és palackozó üzemrészek, raktárhelyiségek létesítésében is. Ma jelenleg 3 pálinkafőző berendezés együttes munkája, közel 1800 l kapacitással, 3000 üveg palackozására képes óránként, és mintegy 325 ezer eladott pálinkával büszkélkedhet évente.

A NoSalty és a Zsindelyes Pálinka édes találkozása

A 2012. június elején megrendezett Élelmiszer Szakma Napján a NoSalty is bemutatkozott, ehhez olyan partnert keresett, amelyik a kiváló minőség megtestesítője, ezért a Zsindelyes Pálinkafőzdére esett a választása. A főzde segítségével különleges, pálinkás macaronok kerültek terítékre – egyik régi szakácsunk Modosa ötlete alapján készítette őket a Gelarto Rosa –, volt bodzás, szilvás, kajszibarackos és málnás. Az olasz származású, francia süticsodák édes ízéhez kiválóan illett a pikáns, pálinkás töltelék, így az elegáns kis színeseket csak dicsérni tudta, aki kóstolta!

Zsindelyes Pálinkafőzde honlapja itt >>

Macaronreceptek itt >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...