Kultúrfelvágott: Manhattan, a koktél, ami miatt mi is megszegnénk az alkoholtilalmat

Az idei szilveszter csendben, legfeljebb kisebb társaságban fog telni, ez azonban nem ok arra, hogy ne adjuk meg a módját az új év köszöntésének. Készítsetek házilag Manhattan-koktélt, aztán szürcsöljétek el abban a tudatban, hogy pont olyan elbűvölők és vagányak vagytok, mint Marilyn Monroe.

Még évekig egyáltalán nem foglalkoztatott semmiféle alkohol gondolata, de a Van aki forrón szereti című filmnek hála azt már tizenegy-két évesen tudtam, hogyha van némi bourbonünk meg vermutunk, abból pikkpakk Manhattant keverhetünk. Akár egy Miamiba tartó éjszakai expressz kupéjában is, az alkoholtilalom kellős közepén.

“Most megcsináltad, most megcsináltad! Leszakítottad az egyik mellem!”

Egyszerre romantikus vígjáték, zenés film, cross-dessing komédia és maffiaparódia - a Van aki forrón szereti nem lacafacázik, ha szórakoztatásról van szó. Billy Wilder zseniális filmje hiába lép lassan nyugdíjkorhatárba, a mai napig semmit nem vesztett frissességéből és lendületéből.

Ha valaki mégsem ismerné, a sztori röviden annyi, hogy a két léhűtő zenész, Joe és Jerry (Tony Curtis és Jack Lemmon) menekülni kényszerül Chicagóból, miután szemtanúi voltak a Valentin napi mészárlásnak. És mivel őket is meglátták a gengszterek, úgy döntenek, női ruhába bújva hagyják el a várost, így Josephine és Daphne néven csatlakoznak egy Miamiba tartó női zenekarhoz, ahol megismerik az önsorsrontó, ám elbűvölő Vadvirágot (Marilyn Monroe).

Vadvirág éjszakai bartender-tanfolyama

A Van aki forrón szereti gyakorlatilag minden sora idézhető örökzöld, de nem került volna be cikksorozatunkba, ha nem lenne emlékezetes gasztrojelenete. Itt azonban nem képernyőről leugróan guszta főzésről, vagy nyálcsorgató zabajelenetről van szó, mindössze koktélt kevernek Szirup Susan lányai. A Miamiba tartó vonatút ugyanis hosszú és unalmas, így a zenésznők a tiltás és az alkoholtilalom ellenére is saját bulit pattintanak a vonat hálókupéjában. 

Eredetileg persze csak a “lányvagyok” sort mantrázó Daphne akar közel kerülni Virághoz egy fél üveg bourbon segítségével, de aztán pillanatok alatt össznépi kupépartivá avanzsálódik a meghitt iszogatás. Előkerül egy üveg vermut is, így Virág azonnal nekiáll Manhattant keverni, shaker híján a melegvizes palackban. A fapados bulit azonban feldobja a kreativitás: a koktélt papír vizespoharakból isszák, a vonat mosdójában jeget is zúznak hozzá (Amerika és a jéggépek, ugye), és bár koktélcseresznyét nem találnak a lányok, de rövid időn belül sós keksz, szalámi és mogyoróvaj is előkerül.

Nem rázva, keverve 

A koktél eredetével kapcsolatban többféle elmélet is létezik, a legvalószínűbb, hogy a New York-i Manhattan Club nevéből származik, ahol állítólag már az 1870-es években keverték az italt. Abban viszont minden verzió és recept megegyezik, hogy a koktél fő hozzávalói a whisky, a vermut és némi Angostura likőr (egyfajta gyógynövényes gyomorkeserű).

Tradicionálisan a whiskynek rozsból készültnek és amerikainak, a vermutnak pedig olasznak (vörösnek) kell lennie, de mára már sokkal megengedőbbek a szabályok. Rozswhisky helyett gyakran bourbon (kukorica alapú whisky) vagy kanadai whisky az alapja, a vermut lehet vörös vagy fehér is, az Angosturát pedig lecserélhetjük vagy kiegészíthetjük jófajta narancslikőrrel. Tálalni leggyakrabban koktélpohárban szokták, de egy letisztult whiskyspohárban is nagyon szexi tud lenni. Rázni egyébként nem trendi, inkább csak keverni illik, némi jéggel hűtve közben. Egy-egy darabka citrushéj és pár szem koktélcseresznye nagyon passzol hozzá, így tálaltuk mi is. Jeget nem szokás beletenni, de ezt a szabályt is megszegtük, elvégre Virág is így itta, és ha valaki, hát ő ért a Manhattan-készítéshez.

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt 1 , 2

Címlapról ajánljuk

7 imádnivaló teraszos hely Budapesten, ahol jót is ehetünk

Egyre inkább kikívánkozunk a négy fal közül. Ha szeretnétek a szabad ég – vagy épp egy napernyő – alatt lazulni, annyi sok jó lehetőség van a fővárosban! Ajánlunk helyet a pesti flaszteren, a budai és a pesti Duna-parton is, hiszen a terasz is sokféle lehet a csupazöld kerthelyiségtől a belvárosi kiülős helyekig. Teraszra fel!

Nosalty

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!