Konyhai gyerekszáj

Talán a kisgyermekkor egyik legvidámabb része az, hogy szülőként figyelemmel kísérhetjük a kicsik nyelvfejlődését, és közben nagyokat nevethetünk rajtuk.

Egy éves kor környékén, ahogy a gyerekek elkezdenek beszélni, érdemes állandósítanunk egy füzetkét arra, hogy följegyezhessük a legújabb nyelvi bravúrokat, amelyeket a kicsik a legnagyobb természetességgel követnek el. Nekünk is van ilyen, és időnként végiglapozgatva a legrosszabb hangulatomban is fel tud deríteni.

Eleinte csak a szavakat jegyeztük fel a füzetbe, amiket a lányom már koncepciózusan használt, de valószínűleg egy idegen ki nem találta volna, hogy miről is beszél. Nálunk pásztuta volt a káposzta, hötte a körte, menőtanár a merőkanál, leoverál az aloevera (ezen percekig kellett gondolkodnom anno, mire rájöttem, hogy mit takar).

Később jöttek az ehhez hasonló rejtvények is:

  • Mi legyen holnap az ebéd?
  • Hát furfangos leves!
  • Hogy micsoda?
  • Olyan leves, amiben virsli van meg pásztuta!

A frankfurti levesről volt szó, mi sem természetesebb. Mikor a lányomat először kínáltam vérnaranccsal, megrökönyödve nézett rám.

  • Ez mi?!
  • Vérnarancs, kóstold meg!
  • Nem szeretném.
  • Miért? Ugyanolyan az íze, mint a narancsé.
  • De fáj!

Valóban, hiba volt ezt a gyümölcsöt a hivatalos nevén neveznem, hiszen a gyermekem retteg a vértől. Talán majd egyszer kiheveri, akkor majd csak pirosnarancsnak fogjuk hívni a vérnarancsot.

Egy alkalommal baráti társasággal vacsoráztunk itthon, én a lányom tányérjára egy egészen pici joghurtos salátát pöttyintettem, hogy kóstolja meg, mire ő a vérnarancsos történetből már ismert megrökönyödéssel nézett rám, és ezt felelte teljesen felháborodva: „Légy szíves, szedd le a tányéromról ezt a szutyadékot!” Hogy pontosan mi volt a problémája ezzel a szutyadékkal, és hogy egyáltalán honnan szedte ezt a szót, nem tudjuk, mindenesetre ez a mondat azóta is szállóige ennél az asztaltársaságnál.

Épp úgy, ahogy a „szörpödék” kifejezés pedig beépült mindannyiunk aktív szókincsébe, ez ugyanis a gyümölcslevekben, limonádéban előforduló rostokat jelöli. Tulajdonképpen tényleg adja magát a szó, csak arra kell odafigyelni, hogy mikor ebbe be nem avatott emberekkel beszélünk, akkor kerüljük ezeket a szavakat, mert ha egy kávézóban kérünk olyan narancslevet, amelyben nincsen szörpödék, a pincér nagyon furcsán fog nézni ránk – ezt tapasztalatból tudom.

Néhány hete vacsora közben a már majdnem 4 éves lányomat téliszalámival kínáltuk (nem először, korábban minden ellenvetés nélkül elfogyasztotta).

  • Kérsz téliszalámit?
  • Köszönöm, nem. Sajnos energiás vagyok rá.
  • (Némi gondolkodás után) Dehogy vagy rá allergiás!
  • Jó, akkor nem szeretem.

Szerencsére a családban senki semmire nem allergiás, de az unokatesóktól már hallotta ezt a kifejezést, és valószínűleg arra jutott, hogy ez az ételek visszautasításának azon módja, amit egyetlen felnőtt sem rosszal. És ebben is igaza volt.

Lassan a kistesó is beszáll a halandzsa-buliba, ma reggel például borzasztóan megörült annak, hogy a kakaóhoz hasonló dolgot tud mondani, mikor éppen kakaót szeretne, történetesen azt, hogy kaka. Jó 10 perc eltelt azzal, hogy a pici azt kurjongatta, kaka-kaka, a nővére pedig gurgulázva kacagott ezen, hiszen egy nagy négy éves óvodásnak semmi sem viccesebb annál, mintha valaki kimondja a kakaót ó nélkül. De hát tegye fel a kezét őszintén az, aki tud ennél viccesebbet.

Hozzászólások

Törölt felhasználó

Hullik a könnyem a nevetést?l :) Ez ám a szöveg a javából :) Legjobban a téliszalámi története tetszik .. "jó, akkor nem szeretem" ... mint az én finnyás lányom :))) Szép napot mindenkinek!

vmzsuzsa

Nagyon kedves történetek. Teljesen felvidítottak. Zsuzsa

Címlapról ajánljuk

További cikkek